Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Interjúalanyunk, Kiss Noémi Eszter közgazdászként végzett Magyarországon, majd Angliában szerzett mesterdiplomát, de csupán öt évet töltött el eredeti szakmájában, három éve ugyanis az Emirates légitársaság oszlopos tagja. Valami egészen újat akart kipróbálni, ezért döntött úgy, hogy felvételizik a piacvezető társasághoz. Változatos, de egyben fárasztó utat választott – erről mesélt nekünk. 

P: Miért pont a repülés, és miért Dubai? Elég nagy fordulat egy budapesti, irodai munkakörhöz képest.

Noémi: Pont ez tetszett benne a legjobban, ez a nagy fordulat, ez a merész – egyesek szerint őrült – váltás. Imádok utazni, felfedezni, Dubaiban már jártam korábban is és már akkor nagyon magával ragadott, így egyszer csak megszületett az ötlet. Számomra csak az Emirates jöhetett szóba, mivel a teljesen új, akkor még ismeretlen terület mellett még nagyobb kihívást jelentett az egyik legismertebb, legnagyobb és legnemzetközibb céghez, illetve márkához való bekerülés.

P: Milyen volt a felvételid, miben más, mint egy hagyományos állásinterjú? És mi jön a kiválasztás után?

Noémi: A kiválasztás hasonló más nagy nemzetközi cégekéhez. A honlapon, vagy nyílt napokon való jelentkezés után a felvételi meghívásos alapon zajlik, teljes egészében angolul, mivel ez a munka hivatalos nyelve. Vannak csoportos és egyéni feladatok, szóbeli, illetve írásbeli tesztek is. A kiválasztás általában két napos és több körből áll, és természetesen itt is minden kör után csak a legjobbak maradnak. Ami talán egy picit eltérő lehet, hogy ebben a munkakörben kifejezetten nagy hangsúlyt fektetnek a külső, esztétikus megjelenésre, így itt az első (jó) benyomás tényleg nagymértékben a külsőn múlik. Emellett legfőképp a pályázók személyiségére kíváncsiak, illetve lényeges a csapatban való együttműködés képessége, de akár a kezdeményező-, vezető készség is. Az a három százalék, aki a több százezer jelentkezőből világszerte bekerül, csomagolhat és költözhet Dubaiba, majd pedig kezdetét veszi az egy hónapos, nagyon intenzív, nagyon profi és eszméletlenül izgalmas tréning.

Munka a fellegekben II.: Így dolgozik a légutaskísérő - munka, pályaváltás, változatosság

P: Hova repültél először, és milyen élmény volt?

Noémi: A kezdet kicsit nehezebb volt, ugyanis kizárólag oda-vissza járatokat csináltam a Közel-Keleten. Mondhatjuk, hogy egyből a mély vízbe dobtak, a legelső utam Pakisztánba, Karachiba vezetett, majd egy hónap múlva volt először lehetőségem messzebbre repülni, mégpedig Dél-Afrikába, Johannesburgba. Akkor egy napot tölthettem el ott, és mivel életemben először jártam arra, nagy élmény volt: szafarizni voltunk, természetesen steaket ettünk és finom helyi borokat ittunk. 

P: Milyen elképzelésed volt erről a munkáról? Mennyire más a gyakorlatban?

Noémi: A munkával kapcsolatban nem voltak nagy elképzeléseim, elvárásaim. Azt tudtam, hogy a ranglétra legaljáról indulok majd, de fogalmam sem volt, hogy mire számíthatok. Nem is igazán munkának, sokkal inkább egy kalandnak fogtam és fogom fel a mai napig az egészet. Ugyanakkor az is tény, hogy légiutaskísérőként dolgozni gyakran sokkal nehezebb, mint amilyennek az kívülről látszik. Közhely, de igaz, hogy a munka a vendéglátásban csak annak tűnik egyszerűnek, aki nem dolgozik benne. Ráadásul a különböző személyiségű és kultúrájú emberekkel együtt dolgozni, illetve velük utasként foglalkozni sokszor még egy plusz kihívást jelent.

P: Mit kell tudni a feltételekről: a munkaidőről, a kollégákról, a bérezésről?

Noémi: A beosztás mindig változó, egy hónapra látunk előre. Átlagosan havi kb. 80-100 órát repülünk, de a tényleges munkaidő természetesen ennél több, hiszen mi is már két órával indulás előtt a reptéren vagyunk, hogy a csapattal és a pilótákkal megbeszéljük a feladatokat illetve az útra vonatkozó tudnivalókat. A hat óránál messzebb lévő desztinációkon mindig legalább egy-két napot töltünk, hosszabb, tengeren túli úticélokon előfordul, hogy többet is, és a járatok függvényében alakulnak a szabadnapjaink. A csapat minden úton más, így szinte valamennyi munkanapunkat új arcokkal töltjük együtt. A bérezés két részre oszlik; van egy havi fix alapbérünk, amit a repült órák száma szerint alakuló „változó” bér egészít ki. Emellett az Emirates céges lakásokban ingyenes lakhatást, a munkaidő alatt ingyenes étkezést, és minden útra az adott ország pénznemében „kiküldetésre járó juttatás” címen költőpénzt biztosít. Nem csak az Emirátusokban, de világszerte kedvezményekkel rendelkezünk éttermekben, hotelekben, és természetesen a légitársaságoknál is.

P: Mi az, amit a legjobban szeretsz a munkádban, és mi jelenti a legnagyobb kihívást, nehézséget?

Noémi: Én a legjobban a sokféleséget szeretem. A sokféle embert, a sokféle kultúrát, amivel találkozok, a nagyon változatos úticélokat. Ez egy igazi, színes kavalkád, csupa felfedezés, egy semmihez sem hasonlítható, pörgős életstílus. Az éremnek persze két oldala van, a megannyi élmény mellett sokszor jelent nehézséget a fizikai fáradtság és kimerültség. Sokan kérdezik, hogyan kezeljük a jetlaget, de azt gondolom, erre nincs egy mindenki számára működő recept. Megszokni szerintem nem lehet, csak elfogadni, hogy ez a munka része. Ugyanez igaz arra is, hogy ilyen életvitel mellett nehezebb a kapcsolatok fenntartása, ápolása is, éppen ezért a számunkra megfelelő egyensúlyt személyes felelősségünk megtalálni.

P: Milyen fejlődési, továbblépési lehetőségek vannak ebben a szakmában?

Noémi: Karrierépítésre természetesen itt is van lehetőség, és abszolút az egyénen múlik, merre halad. Aki az Emiratesnél légiutaskísérőként tervez karriert, az a turista osztályról Business, majd First Classra, onnan pedig Supervisor, és később a teljes járatokért felelős Purser pozícióba léphet előre. De cégen belül más területeken is lehet próbálkozni: sokan a légiutaskísérő pozícióból a HR, PR osztályra, vagy akiket a divat érdekel, az ún. „Image & Uniform” osztályra lépnek tovább. Minden pozíciónak megvan a saját éves, és továbbképző tréningje is.

P: Mit gondolsz, kinek való ez a munka? Milyen személyiség, kompetenciák elengedhetetlenek hozzá?

Noémi: Úgy gondolom, ez a szakma a felfedezőknek, a világ-utazni vágyóknak tökéletes választás, olyanoknak ajánlom, akik jóban vannak önmagukkal és boldogulnak egyedül (is). A nyitottság, a különbözőségek elfogadásának képessége elengedhetetlen ebben a munkakörben, ahogy a türelem és az alkalmazkodó-készség is aranyat ér. Arra sem árt felkészülni, hogy a rengeteg utazás és a folyton változó kollégák miatt sokszor érezheti magát magányosnak az ember, ezt is tudni kell kezelni, ahogy a mentális egészségre és a fizikai állóképesség szinten tartására is kellő hangsúlyt kell fektetni, hogy hosszú távon is élvezhető legyen a munka.

P: Meddig űzhető ez a szakma? Neked milyen jövőbeni terveid vannak?

Noémi: Szerintem ez is teljesen egyénfüggő. Sokan csak egy rövidebb időre, az utazás miatt csatlakoznak, vannak, akik kicsit hosszabb ideig a pénzkereseti lehetőség és az életstílus miatt választják ezt a munkakört, és akadnak olyanok is, akik számára ez jelenti a karriert, így fiatal koruktól kezdve család mellett is repülnek, hosszú éveken át. Én addig maradok, amíg élvezem az utazást. Hogy utána merre tovább, az még a jövő zenéje.

Merítsünk a fenti történetből, és ne riadjunk vissza a pályaváltástól sem, ha úgy érezzük, nem vagyunk épp jó helyen. Válogassunk a több ezer lehetőség között, vagy keressünk személyre szabott beállításaink alapján. Legyünk naprakészek, kérjünk hírlevelet és Facebook értesítéstis, ha pedig a munkáltatók számára is láthatóvá válnánk, frissítsük önéletrajzunkat, és töltsük fel ide.

 

Készítette: Istók Nikoletta

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala

Címkék: munka, pályaváltás, szakma, légiutaskísérő, változatosság