Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Sabbatical, avagy karrierszabadság. Nyugat-Európából már hazánkba Tartsunk szünetet! is begyűrűzött ez a fogalom, sőt már a munkaerő-piaci gyakorlatba is beépült. „Egyre több, tíz-húsz éve a pályán lévő munkavállaló ismeri fel a karrierszünet szükségességét, a töltődés fontosságát, megelőzendő, vagy épp kezelendő a kiégés tüneteit. Hossza lehet néhány hónap vagy akár egy év is, az egyéni szükségletektől, a fizikai-szellemi fáradtság mértékétől függően” – vezeti fel a témát Patai Krisztina, karrier-coach, aki számtalan esetben nyújtott már segítséget a pályájukon elakadt szakembereknek. 

Szükséges önismeret

Manapság egyre többen mennek el tervezett karrierszabadságra, elsősorban magasabb beosztásból, vagy akár saját vállalkozásból. is. Az igény természetesen beosztotti szinteken is felmerülhet, különösen feszültséggel teli munkahelyi évek után. „Elsősorban azok ismerik fel a szünet fontosságát, akik magasabb szinten foglalkoznak önismerettel, esetleg szakemberhez járnak, vagy spirituálisan nyitottabbak. Ők belátják és elfogadják, hogy mentálisan és gyakran fizikailag is elfáradtak, nem tudnak koncentrálni, motiválatlanok, vagy akár a depresszió, a burn out tüneteit is tapasztalják. Sokan egyedül hozzák meg ezt a döntést, másokat az empatikus barátok terelnek ebbe az irányba” – fejti ki a szakember.

Majd hozzáteszi: „coachként nagyon sok fáradt emberrel találkozom, akik a vállalati célok hajszolásában szemmel láthatóan kimerültek. Rájuk igaz, hogy hiába mennek el a szokásos egy hetes nyaralásra, visszatérve azonnal a mókuskerékben találják magukat, és akár pár nappal később már ugyanazt a fáradtságot érzik, mint a szabadság előtt. Nekik biztosan nagyobb szünetre lenne szükségük, azonban közülük sokan gondolják úgy, hogy ez nem lehetséges, munkaadójuk nem egyezne bele ebbe, és maguk sem tudják elképzelni, hogy teljes mértékben elengedjék a kontrollt. Ráadásul a fizetés nélküli szabadság bevételkiesést is jelent, amely tudattal szintén nehéz megbirkózni.

Eltérő igények

Jellemzően a 35-40 év közöttiek érzik a pihenés szükségességét, de gyakran döntenek fiatalok is a több hónapos szünet mellett. „Ők elsősorban a fizetett szabadsággal gazdálkodnak, oly módon, hogy egyben veszik ki az összes szabadnapjukat, és egy nagyobb utazásra indulnak. Én is így tettem, miután hat-hét éve már dolgoztam, és számtalan példát láttam erre a baráti körömben is. Az úti célt mindenki vérmérséklete szerint választhatja meg, a lényeg, hogy az új tapasztalatok feltöltsenek bennünket” – osztja meg Krisztina.

Természetesen akadnak olyanok is, akik nem is nevezik tudatos szünetnek a szabadságukat, egyszerűen csak elindulnak egy régóta vágyott, három hónapos hátizsákos körútra, míg mások akár egy egész évre is kiszakadnak a munkájukból, és a családjukkal együtt egy távoli országban gyűjtenek friss élményeket. „Ha valaki kevésbé a fáradtság, mint inkább a kalandvágy miatt kel útra, az is a szemléletváltás szükségességéről, az újdonság iránti vágyról tanúskodik. Az ismeretlen kultúrák felfedezése, az újonnan szerzett ismeretek nagy lendületet adhatnak számunkra, legyen szó egy új munkahelyről, karrierváltásról, vagy csupán egy kis testi-lelki felfrissülésről” – egészíti ki a fentieket a karrier-tanácsadó.

Tartsunk szünetet! - álláskeresés, munka, karrier

A szakértő szerint azonban mielőtt világgá megyünk, gondoljuk át, mi is vezetett a kimerültségünkhöz. „Jellemzően azok töltenek túl sok időt a munkájukkal, akik a karrierjüknek rendeltek alá mindent, vagy pedig azok, akik életéből bizonyos dimenziók hiányoznak, például nincs párkapcsolatuk, vagy hobbijuk. Ajánlott megvizsgálni ezt az oldalt is, és azt is, hogy a kiégés mely szintjén tart az illető, és mi hozhat valódi változást ebben a helyzetben.”  

A munkáltatói hozzáállás

A munkaadók viszonyulása a kérdéshez gyakran pozitívabb, mint az elsőre gondolnánk, azonban általában igaz, hogy egyéni elbírálás függvénye, hogy zöld utat kapunk-e. „Ha egy jól teljesítő, a cég számára hosszú évek óta értéket képviselő munkavállaló megfelelően vezeti elő a szabadságigényét, és a fogadó fél is nyitott, akkor ez nem egy irreális elképzelés. Viszont egy rosszabbul teljesítő, vagy csak egy-két éve a cégnél dolgozó, esetleg nem olyan fontos funkcióban tevékenykedő munkavállaló esetében nem biztos, hogy a több hónapos szünet lehetséges lesz. Tapasztalatom szerint azonban egyre több munkáltató azonosul a fizetés nélküli szabadság, mint juttatás szemlélettel, hiszen ezzel ő maga is csak nyer” – részletezi a szakértő. 

Amennyiben felettesünk teljesen elzárkózik egy negyedéves távolléttől, javasoljunk másfél hónapot, ha erre sincs mód, gazdálkodjunk a lehető legjobban fizetett szabadságunkkal. „Megtehetjük például, hogy két hét szabadság után egy hetet dolgozunk, majd ismét pihenünk egy hetet, vagy rövidebb munkaheteket tervezünk be, hogy csökkentsük leterheltségünket. Kellő tudatossággal akár hosszabb utazás nélkül itthon is feltöltődhetünk, ha szabadidőnket azokra a dolgokra fordítjuk, amelyeket igazán szeretünk, és olyan minőségi programokat szervezünk, amelyek biztosan pozitívan hatnak ránk. Érdemes annak is utánajárnunk, hogy munkáltatónk kínál-e esetleg önkéntes munkalehetőséget egy távoli helyszínen, így ugyanis egy nemes cél alá rendelhetjük szabadságunkat” – javasolja Krisztina.

Kövessük a megérzésünket

Ha meg vagyunk győződve arról, hogy pihenésre van szükségünk, de ettől munkaadónk teljesen elhatárolódik, akkor ne riadjunk vissza a felmondástól sem! Tartsuk szem előtt, hogy csak egy életünk van, és magunk felelünk a jólétünkért és boldogságunkért. Feltöltődve könnyebben tudunk majd újra munkába állni, kisimult vonásaink, pozitív kisugárzásunk pedig az álláskeresést is fel fogja gyorsítani” – vallja a coach.

Gondoljuk át a fentieket, és mérlegeljük, mire vágyunk igazán. Ha a szabadság mellett döntünk, minden tekintetben hagyjuk magunk mögött a munkát. Kipihenten talán a karriercéljaink is új megvilágításba kerülnek. Nézzünk szét eszerint a legfrissebb álláslehetőségek között, vagy keressünk személyre szabott beállításaink alapján. Frissítsük önéletrajzunkat, és töltsük fel ide, hogy leendő munkáltatónk megtalálhasson bennünket. Legyünk naprakészek, kérjünk hírlevelet és Facebook értesítést is!

Készítette: Istók Nikoletta

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala

Címkék: álláskeresés, munka, karrier, szabadság, sabbatical