Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

A burnout vagy kiégés krónikus érzelmi stressz miatt kialakuló fizikai és érzelmi kimerülést takar. Bár a betegség létező és tünetei egészen súlyosak is lehetnek, mégis egyfajta tabuként kezeljük, ami a korai felismerést és kezelést is megnehezíti. „A hozzám fordulók közül a legtöbben már régóta szenvednek komoly pszichoszomatikus tünetektől, mégis nagyon nehezen ismerik be, mi is a probléma. Hazánkban ugyanis erősen uralkodik az a sztereotípia, hogy örüljünk, ha van munkánk és ne panaszkodjunk, hogy milyen. Éppen ezért a páciensek általában stressz-oldás, stressz-kezelés miatt keresnek fel, mert számukra ez még felvállalható” – vázolja a jellemző alaphelyzetet Geszvein Erika, pszichológus.

Bárkit érinthet

Kezdetben azt feltételezték, hogy a kiégés elsősorban a segítő szakmákat érinti, valójában azonban bármilyen területen megjelenhet. „Az egészségügy és az egyéb segítő munkakörök azért vannak különösen kitéve a burnoutnak, mert az ott dolgozók nagyon kevés visszajelzést, elismerést kapnak, jellemzően a problémákkal találkoznak, és előrehaladásra sincs igazán lehetőségük.  Különösen nagy kockázattal jár, ha valaki krónikus betegekkel foglalkozik. Az egyik fiatal páciensem például tüdőrákos betegeket kezel, és ismerve a veszélyeket, a kiégés megelőzése céljából jár hozzám” – fejti ki a szakember.

Több, mint munkaundor - munka, karrier, kiégés

Hasonlóan veszélyeztetettek azok a többnyire nagyvállalatoknál dolgozó fiatal vezetők, akik egyre feljebb és feljebb lépnek a ranglétrán, miközben teljesen kimerülnek a folyamatos elvárások súlya alatt. „A kiégést egyaránt okozhatják az irreálisan magas célok, de akár az unalom is, amikor az illető már nem tud kiteljesedni a rá bízott, nem a képességeihez illő feladataiban. Alapvetően igaz, hogy a munkához való nem megfelelő viszonyulás felel leggyakrabban az érzelmi kimerülésért. Egy mélyen bennünk gyökerező sztereotípia szerint a munka valamiféle szükséges rossz, amin túl kell esni. Ezzel a hozzállással azonban nehéz örömet lelni feladatainkban, pedig Csíkszentmihályi Mihály kutatásával igazolta, hogy munkavégzés közben sokkal gyakrabban érezzük magunkat boldognak, elégedettnek, mint szabaidőnkben” – osztja meg Erika.

Az árulkodó tünetek

Ha nem szeretünk bemenni a munkahelyünkre, az önmagában még nem egyenlő a kiégéssel. „Amikor azt vesszük észre, hogy már a szabadidőnkre is rányomja a bélyegét az a fáradtság, szorongás, feszültség, üresség, amit a munkánk közben érzünk, arra már ajánlott odafigyelnünk. A tünetek nagyon sokfélék lehetnek, és egyszerre jelentkezhetnek fizikai és lelki síkon is. A fejfájás, az emésztési zavarok és a pszichoszomatikus betegségek is egyértelmű árulkodó jelek. A legsúlyosabb esetekben a burnout alkohol- és drogfüggőséghez, szerencsejátékhoz, és akár öngyilkossághoz is vezethet. Nem szabad félvállról venni” – figyelmeztet a pszichológus.

Fontos megjegyeznünk, hogy a betegség kezdetben alig érzékelhető, és mivel szakaszos, ill. ciklusos lefolyású, nehéz tetten érni. „Az első stádiuma a munkáért való túlzott lelkesedés. Az egyre magasabb, irreális elvárások nyomán azonban gyorsan bekövetkezik a következő fázis, a kimerültség, a munkából való kiábrándultság, majd a teljes csalódottság. Az érintettek közül sokaknál felborul a munka-magánélet egyensúlya, és míg a karrier szépen ível, a másik oldal szinte tejesen hiányzik. Ha ekkor nem nézünk magunkba, urrá lesz rajtunk az apátia, a reménytelenség, az intolerancia, majd a folyamat kezdődik előröl, akár egy új munkahelyen, ahol mindent beleadunk, további feladatokat vállalunk, bízunk benne, hogy most jobb lesz, de hamarosan ismét kimerülünk és kiábrándulunk” – részletezi a folyamatot a szakember.

Mindenem megvan, mégis mi a gond?

Amikor a betegség már az érintett életének egészét uralja, a gondolkodásmód megváltoztatása szükséges a helyzet felszámolásához. A szakember szembesítés helyett arra vezeti rá a kiégéstől szenvedő pácienseket, hogy mitől éreznék jobban magukat. „Általában néhány kérdés után kiderül, hogy a beteg boldogságához nem új autó vagy ház kellene, nem is jobb munka, esetleg másik párkapcsolat. Az érintettek valójában nem találnak értelmet a munkájukban, az életükben, nem látnak már célt maguk előtt. Ehhez a felismeréshez mindenkinek magának kell eljutnia”- mutat rá egy fontos pontra Erika.

A jó hír, hogy a probléma felismerése után a mélypontból önmagunk is kiemelkedhetünk a pszichológus által javasolt technika segítségével: „képzeljük el, hogy ha csoda történne, milyen lenne az életünk. Ha előttünk van a kép, akkor azt is tudni fogjuk, mi az a legkisebb dolog, amit megtehetünk azért, hogy ehhez a vágyott állapothoz közelebb kerüljünk. Mindenki találhat egy ilyen apróságot, amelynek a jelentősége mégis hatalmas: ezáltal indítjuk el a korábbi probléma-gondolkodást felváltó pozitív változást. A megváltozott nézőpont gerenálni fogja az újabbnál újabb ötleteket: ilyen lehet egy kis úszás munka előtt, az ülésrend megváltoztatása az open office-ban, vagy egy új munkaterületre váltás, ahol elégedettek lehetünk. Érezni fogjuk, hogy az energiáink egyre jobban hasznosulnak, ahogy visszanyerjük a kontrollt életünk, munkánk felett.

Ha megtaláljuk azt a célt, amelyért nap, mint nap érdemes tennünk, akkor sokkal kevésbé leszünk kitéve a kiégés veszélyének. „Ehhez a célhoz a munka lehet csak egy eszköz is, például pénzgyűjtés a saját vállalkozásunk elindításához. Így sokkal könnyebben felül tudunk kerekedni a munkahelyi nehézségeken, mintha csak a napi feladataink sokaságát látnánk. Ezt kiegészítendő jó megoldás, ha vannak stressz-oldási, relaxációs gyakorlataink, és egy-egy fárasztó nap végén, akár egy kukta, ki tudjuk engedni a gőzt. Ezzel elkerülhetjük, hogy a felhalmozódott feszültségtől egyszer csak felrobbanjunk” – hívja fel a figyelmet a megelőzésre a szakember.

Magunkra ismertünk? Ne nyomjuk el az intő tüneteket, kövessük a tanácsokat, és ha nem látunk más kiutat, váltsunk munkahelyet! Frissítsük önéletrajzunkat, és töltsük fel ide! Nézzünk szét itt a legfrissebb álláslehetőségek között, vagy keressünk személyre szabott beállítasink alapján. Legyünk naprakészek, kérjünk hírlevelet és Facebook értesítést, így biztosan nem maradunk le a számunkra legmegfelelőbb munkáról!

Készítette: Istók Nikoletta

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala

Címkék: álláskeresés, munka, karrier, kiégés, megoldás