Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Fehér István, kiválasztási-, szervezetfejlesztési szakértő, coach és tréner kérdeztük a felkészülés módszereiről.

Profession.hu: Állásinterjúra készülünk egy olyan céghez, ahol nagyon szeretnénk dolgozni. Hogyan készüljünk fel szakmailag és emberileg?

Fehér István: Ha tudjuk, hogy milyen területen szeretnénk dolgozni, azon belül, melyik az a cég, társaság, amely külsős szemmel a legszimpatikusabb, akkor viszonylag könnyű dolgunk van. Persze, felmerül a kérdés, hogy miért is könnyű a dolgunk? A válasz egyszerű: mivel motiváltak vagyunk! Motiváció esetén magas az energia szintünk, kíváncsiságunk. Ez a jelenség olyan, mint egy jó álom, amelynek inspiráló hatása van, elképzeljük, magunkénak érezzük, milyen is lenne ott dolgozni. Tehát motivációs szinten máris azonosulunk az álom munkahellyel.

A motivációnak ez a szintje nagyon fontos a továbblépéshez, azonban ezt az álom-célt realizálni kell. Tehát, készüljünk fel, érdeklődéssel olvassunk el mindent, ami az adott társasággal kapcsolatos lehet. Kérdezzük meg az ismerősöket, barátokat, hallottak-e valamit a vállalattal kapcsolatban. Mindenképpen széles körben tájékozódjunk. A sok-sok információ, amit megtudunk, és a kérdéseinkre kapott válaszok sokat segítenek a felkészülésben, magabiztosabbá tesznek minket az interjúra való felkészülésre.

A felkészülés ezen fázisában, amikor már többet tudunk a cégről, s már nem csak álmodunk róla, újra tegyük fel magunknak a kérdéseket:

- Még mindig olyan vonzó számomra?

- Biztosan szeretnék oda jelentkezni?

Egy interjúra való készülésnél az emberi felkészültség, véleményem szerint, a tudatosságot jelenti. Ezen belül a pihent állapotot, az érdekeink tudatos képviseletét és az egyenrangú partnerségre való törekvést. Ide tartozik még az egészséges adás-kapás állapot fenntartása is, és az is, hogy tisztában vagyunk saját erősségeinkkel.

A felkészülés során tegyük fel az alábbi kérdéseket is:

- Mi van akkor, ha még sem vesznek fel?

- Valóban nagy tragédia-e, ha nem én kapom meg az állást?

Mindezek a kérdések abban segíthetnek, hogy lássuk, van élet a nemleges válasz esetén is. S az sem probléma, ha a vélt kudarc miatt rövid ideig szomorúak leszünk.

Profession.hu: Hogyan készüljünk szakmailag egy cégre? Milyen módszerek vannak?

Fehér István: Azt gondolom, egy interjúra való felkészülés során minden információ jól jön egy adott cégről. A megszerzett információk tájékozottságot és magabiztosságot adnak, az amúgy is stresszes helyzetben. Lehet az a Google-on keresztül kapott információ vagy egy újságból nyert többlet tudás. Amit a legfontosabbnak tartok, az a társaság honlapjának a megtekintése, átolvasása. Szakmailag olyan információkat érdemes rajta keresni, amely a jövőbeli pozícióval, illetve a jelentkező érdeklődésével kapcsolatos. Ebben a fázisban már kaphatunk bizonyos kérdéseinkre válaszokat, amelyeket az interjú során tisztázhatunk, illetve találhatunk olyan információkat, amelyekkel kapcsolatban újabb kérdések merülhetnek fel.

      Így készüljük az állásinterjúra szakmailag és emberileg      

Profession.hu: Miért jó az, ha a vállalat honlapját böngésszük át?

Fehér István: Azért, mert megkérdezhetik az interjú közben, hogy megnéztük-e a honlapot. Illetve jó pont, ha a beszélgetés közben mondjuk el, hogy elolvastuk a weboldalra kitett információkat. Ha pedig nekünk van kérdésünk az oldalon olvasottakkal kapcsolatban, kérdezzünk. Az őszinte érdeklődés mindig képzeletbeli plusz pontokkal jár, tájékozottságunkat és érdeklődésünket villanthatjuk fel.

Profession.hu: Hogyan készítsük fel magunkat legbelül? Például, hogy az adott helyzetben magabiztosak legyünk.

Fehér István: Nem mindig vagyunk tisztában vele, hogy személyiségünkkel jobban tudunk hatni az interjú során, mint a bemagolt beszélgetési frázisokkal. Általában interjú előtt arra figyelünk, hogy mit akarunk ott és miért akarjuk azt, arra viszont kevesebb figyelmet fordítunk, hogyan szeretnénk magunkat képviselni.

Szükséges végig gondolni, melyek azok az erősségeim, amelyek támogatnak engem. Gondoljunk csak hasonló helyzetekre, akár előző interjú tapasztalatokra, vagy a jelenlegi munkahelyünkön azokra a helyzetekre, amikor meg kellett mutatni magunkat vagy a munkánk eredményét a vezetőknek. Fontos átgondolni és emlékezni, hogy ezekben a helyzetekben hogyan viselkedtünk, mely képességeink segítettek minket a sikerességhez.

Tegyük fel az alábbi kérdéseket:

- Tudtam figyelni, érdeklődést mutattam?

- Magabiztosságot mutattam, miközben természetesen izgultam?

- Egyenrangú félnek vagy alárendeltnek érzem magam egy interjú során?

- Azonnal tudok válaszolni a kérdésekre?

- Nem jövök zavarba a kérdezéstől?

- Merek tisztázó, pontosító kérdéseket feltenni, egyáltalán kérdezni, ha valamit nem értek pontosan?

- Képes vagyok konkrétan a feltett kérdésre válaszolni?

- Válaszaim lényegre törőek?

- Merem vállalni a fejlesztendő területeim?

- Mondandómat alátámasztom konkrét példával is?

- Őszintén tudom vállalni az interjú során, hogy zavarban vagyok jelenleg, vagy próbálom elfedni valahogy, miközben látják rajtam?

Az önismeret, az önreflexió és a tudatos felkészülés tehát támogatnak bennünket abban, hogy számunkra is a lehető legjobbat nyújtsuk az interjú alatt. Természetesen ez egy fejlődési folyamat, amelyben nagy szerep jut a tapasztalatnak.

Munkám során sokszor készítek fel interjúra jelölteket. Ilyenkor – pláne a kellő gyakorlat hiányában – lejátszunk interjús szituációs helyzeteket, amelyek segítik a felkészülést, az önreflexiót, illetve az interjúra való felkészülést és az interjú-stressz csökkentését. Azt is szoktam javasolni a jelentkezőknek, hogy ha tehetik, menjenek el olyan állásinterjúkra is, amit csak „próbának” fognak fel, nincs tétje. Ilyenkor éles helyzetben lehet tapasztalatot szerezni. A módszer azért jó, mert csökkenthető a megfelelési vágyból adódó stressz, mondja Fehér István.

 

Ha több véleményt, több ismeretet gyűjtünk be, döntéseinket megalapozva hozhatjuk meg. A kínált állásajánlatokat is tudatosan válogassuk. Egyszóval, folyamatosan figyeljük a legfrissebb álláslehetőségeket, vagy keressünk személyre szabott beállításaink szerint. Ha tovább szeretnénk növelni esélyeinket, töltsük fel önéletrajzunkat, kérjünk hírlevelet és Facebook értesítést, illetve töltsük le a mobil applikációt - Androidra ittiPhone-ra itt. Minél több lehetőséget és információt vizsgáljunk meg, mert annál jobb döntéseket tudunk majd hozni.

 

Készítette: Sebők Viktória

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala