Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Ahogy arról már korábban is írtunk, az állásinterjú sikere a felkészülésen múlik. Nem elegendő ugyanis, hogy az álláshirdetésben leírtakra reflektálva be tudunk mutatkozni, ismernünk kell a céget is, ahol karrierünk következő állomását látjuk: tájékozódjunk weboldaláról, közösségi oldalairól a termékeiről, piaci helyzetéről, arculatáról, cégkultúrájáról, és akár arról is, hogy milyennek látják a hétköznapokat az ott dolgozók. A fentiekkel kapcsolatos kérdésekhez Kránicz Éva tanácsai következnek.

1. Mi az, amit ettől az állástól remél, amit a korábbiban nem kapott meg?

Az interjúztató ezzel a kérdéssel a belső motivációnkat szeretné kideríteni, hogy miért is jelentkeztünk az adott állásra, éppen hozzájuk. Amit biztosan ne mondjuk válaszként, az a kiemelkedő juttatási csomag, és a fél éven belüli előléptetés, mert ezek a szempontok bizony nem az elköteleződésünkről árulkodnak. Ha ismerjük a cégben rejlő lehetőségeket, érveljünk ezek alapján: az önálló projektek, az új szakterület kihívásai, a szakmai fejlődés lehetősége, a külföldi partnerkapcsolatok komoly ösztönző erővel bírhatnak, de ezek mellett akár a modern irodai környezetet és az információink szerint pezsgő közösségi életet is megemlíthetjük.

Tudjuk a legjobb válaszokat - álláskeresés, állásinterú, felkészülés

2. Hogyan látja versenytársaink tevékenységét? Tudja-e, hogy piaci előnyünk min alapszik?

Ha utánanéztünk a cégnek, meg tudjuk fogalmazni a saját területünkre vonatkozó véleményünket, meglátásainkat. Érdemes naprakésznek lennünk, és akár a legutolsó döntéseket, híreket is ismernünk, mert ily módon tehetünk pozitív benyomást a kérdezőre. Kerüljük a túlzó dicséretet, sokkal inkább a tényekre és az általunk levont következtetésekre támaszkodjunk, ezzel is igazolva szakmai felkészültségünket. Ha például marketingesnek jelentkezünk, ajánlott feltérképeznünk azokat a csatornánkat, amelyeket a vállalat márkaépítésre, hirdetésre használ, majd kiemelnünk a szerintünk leghitelesebb és leghatásosabb eszközöket, amelyek a céget megkülönböztetik a piac többi szereplőjétől.

3. Mit tenne, ha a munkaköre folyamatosan változna?

Lehetséges, hogy ez a kérdés egyáltalán nem ér váratlanul minket, hiszen információkat gyűjtve a cég fejlődési tendenciáiról, a munkakör összetettségéről, folyamatos kihívásokra, növekvő felelősségre számítunk. Azonban az is előfordulhat, hogy egyáltalán nem gondoltunk erre, és távol áll tőlünk az ilyesfajta ritmus. Bármelyik is az igaz, mondjuk el őszintén álláspontunkat. Ha szeretjük a változást, említsünk néhány példát korábbi munkakörünkből, amikor gyorsan és jól kezeltük a váratlan feladatokat. Amennyiben tartunk az ezzel járó bizonytalanságtól, kiszámíthatatlan munkaidőtől, vázoljuk az erre vonatkozó tapasztalatainkat, így tisztázhatjuk, pontosan mi az, ami elfogadható számunkra, és mi az, ami már nem.

4. Nem rendelkezik minden, az álláshoz szükséges tudással. Hogyan szándékozik ezt megszerezni?

Feltehetően mi is tisztában vagyunk a munkakörrel kapcsolatos hiányosságainkkal, de mivel az önéletrajzunk már átment azon a bizonyos rostán, szinte borítékolható, hogy ez nem jelent valódi akadályt. Ennek ellenére leleményességünkről, gyors tanulási képességünkről meg kell győznünk beszélgetőpartnerünket. Biztosan volt már szükségünk ezekre: ne csak arra mondjunk példát, miben kellett fejlődnünk, és annak hogyan kezdtünk neki, hanem az elért eredményekre is térjünk ki. Azzal is érvelhetünk, hogy éppen az újdonságok miatt esett a választásunk erre a területre, a korábbi jól ismert munkába már kezdtünk belefásulni, ezért szeretnénk a napi rutint felváltani, és mozgósítani az eddig kiaknázatlan energiáinkat, képességeinket.   

5. Az ön számára milyen az ideális munkakörnyezet?

Vegyük komolyan a kérdést! Gondoljuk át, milyen feltételek szükségesek számunkra, hogy a legkomfortosabban érezzük magunkat, és a legjobb teljesítményt tudjuk nyújtani. Lehetséges, hogy a világos, tágas iroda van a legjobb hatással ránk, ahol folyamatosan kapcsolatban lehetünk munkatársainkkal, de ennek az ellenkezőjét is bátran osszuk meg, vagyis ha zárt irodára és csendre van szükségünk a produktivitáshoz. Az interjúztató ugyanis arra kíváncsi, hol vannak közös pontok a jelölt igényei és a cég által biztosított körülmények között, illetve mivel segítheti beilleszkedésünket, ha ránk esik a választás.

Kövessük a fenti tanácsokat, és gyűjtsünk minél több információt lehetséges munkáltatónkról. Amennyiben még keressük a nekünk való munkahelyet, tartsuk szemünket a legfrissebb lehetőségeken, vagy keressünk személyre szabott beállításaink alapján. Frissítsük önéletrajzunkat, és jelentkezzünk minél több helyre. Legyünk naprakészek, kérjünk hírlevelet és Facebook értesítést!  

 

Készítette: Istók Nikoletta

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala

Címkék: álláskeresés, munka, karrier, állásinterjú, felkészülés