Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

A több szektorban is érezhető munkaerőhiány egyre Milyen a tökéletes iroda?erőteljesebben irányítja a figyelmet a munkavállalói igényekre, az irodakialakítás vonatkozásában is. „A folyamat az IT területéről indult, ahol jelenleg a legnagyobb a verseny a szakemberek megszerzéséért és megtartásáért. Így vált fontossá, hogy a dolgozók jól érezzék magukat a munkahelyen, akár a technikai felszereltséget, akár a bútokokat, akár a hűtés-fűtés rendszerét tekintjük, ezek hatásait ugyanis szó szerint a bőrünkön tapasztaljuk, nyolc-tíz, vagy esetenként ennél több munkában töltött óra után” – kezd bele a témába Ercsényi Katalin, a Pivot270 belsőépítészeti stúdió alapítója és vezetője.

Az ergonómia mindenekelőtt

Bár fokozódik a modern irodák trendje, jó azonban tudnunk, hogy nem feltétlenül a harsány színek vagy a villódzó fények növelik a komfortérzetünket. A funkcionális design elemek, a jól megválasztott vizuális dekorációk és minőségi irodabútorok viszont nagyon sokat hozzátehetnek munkanapjainkhoz.  „A szék, amin hosszú órákat ülünk, akkor lesz kényelmes, ha teljes mértékben testre szabható, vagyis nemcsak a magassága és a háttámlája állítható, de a karfája is a három koordináta mentén mozgatható. Az ülőmunkát nagyban segíti a deréktámasz, ahogy a fej- és nyaktámasz is hozzájárul a jó közérzethez. Minden elem azt az alapelvet szolgálja, hogy a dolgozó újra és újra kizökkenjen az aktuális testhelyzetéből, vagyis 10-20 percenként változtasson a testtartásán. Ez érvényesül az asztaloknál is, egyre jellemzőbbek ugyanis az állítható magasságú változatok, amelyek mellett állva is lehet dolgozni” – sorolja a lényeges szempontokat Ercsényi Katalin.

Az állásinterjún érdemes rákérdeznünk ezekre a feltételekre, ahogy arra is, hogy laptopon vagy asztali gépen kell-e majd végeznünk a munkánkat. „A munkamenet nagyon sokat változott az elmúlt években. Míg régebben szinte mindenhol fix gépek voltak jellemzőek, addig ma már a legtöbben laptopot használnak. A laptopok kialakítása azonban nem alkalmas a nyolcórás munkára, folyamatos görnyedésre készteti a testet, így rendkívüli módon megterheli a nyakat, a vállakat, a hátat, ahogy a touchpad is nagyon kényelmetlen, ha hosszabb ideig használjuk, sőt, a csuklótartásra is rossz hatása van. Ha az elsődleges munkaeszközünk a laptop lesz, járjunk utána, hogy az irodában extra monitort, billentyűzetet és egeret biztosítanak-e számunkra, ellenkező esetben komoly fájdalmakkal kell számolnunk az állandóan terhelt testtájakon” – figyelmeztet a szakember.

Milyen a tökéletes iroda? - álláskeresés, munkahely, iroda

Ha nyitott az iroda

Hazánkban nagyjából 10-15 éve lettek népszerűek a nyitott légterű irodák, amelyeknek számtalan előnye van, ajánlott azonban felkészülni a lehetséges hátrányokra is. „Nagy létszámú, akár több száz munkavállaló is dolgozhat az openoffice-ban, ami jelentősen megkönnyíti a csapatmunkát és a kommunikációt, azonban ilyenkor az egyéb funkciójú terekre különösen nagy hangsúlyt kell fektetni, hogy a dolgozók komfortérzete ne sérüljön. A zajszint általában magas a nyitott irodákban, ezért mindenképp indokolt, hogy legyen egy zárt telefonszoba, ahol a hívások nyugodt körülmények között bonyolíthatóak le. Ha van lehetőségünk, az állásinterjún nézzünk körül az irodában, a burkolatok ugyanis igen sokat számítanak a zaj szempontjából. A szőnyeg például sokat elnyel, míg a hidegburkolatok felerősítik a hangokat. Call centerekben, ahol gyakorlatilag egész nap telefonálnak a munkavállalók, speciális szövettel bevont paravánnal célszerű elválasztani a munkaállomásokat, minimálisra csökkentve a zavaró tényezőket” – részletezi interjúalanyunk.

A munkahely bemutatásakor a legtöbb cég büszkén mesél a különböző helyiségekről és a bennük rejlő lehetőségekről, de ha ezekről mégsem esne szó az interjún, nyugodtan tegyük fel a kérdéseinket. „Ahhoz, hogy jól élhető legyen egy nyitott légterű iroda, hasznos, ha a tárgyalókon túl van ebédlője, leválasztott kávézórésze vagy teakonyhája, illetve kreatív sarka. Ezeken kívül a zajos, stresszes munkából való feltöltődéshez rekreációs és relaxációs helyiségek is rendelkezésre állhatnak: itt a hangos (pl. csocsó, biliárd,) illetve halk (sakk, playstation) tevékenységek egyaránt helyet kaphatnak. Azokon a munkahelyeken, ahol kiemelt figyelmet fordítanak a dolgozók jóllétére, konditermet, sőt akár masszázsszobát is biztosítanak számukra” – osztja meg Katalin. 

Ez is számít

Amikor már a második vagy harmadik interjúkört is teljesítettük, kérjük meg az interjúztatót, hogy vezessen körbe bennünket az irodában: figyeljünk a fényviszonyokra, a hőmérsékletre, és érdeklődjünk a szellőztetés módjáról is. „A legegészségesebb hatása a természetes fénynek van, azonban nagyméretű irodáknál ez csak néhány munkaállomás számára adott, az ablaktól nyolc méterre ez a fény már nem érezhető. A mesterséges fény akkor a legjobb, ha a természetességet imitálja, és kellemes a szemnek. Az openoffice-okban a világítás és a hűtés-fűtés is általában 2-4 fős munkacsoportonként szabályozható, így az ezekkel kapcsolatos esetleges konfliktusok elkerülhetők, a hűtő-fűtő rendszerek által keltett kellemetlen légáramlatok viszont sajnos nem. Aki ezekre érzékeny, jelezze előre! Ez igaz arra is, ha valaki számára betegség vagy egyéb okból fontos a természetes levegő, sok irodában ugyanis nem nyithatóak az ablakok, a levegőztetést szellőztető rendszerek biztosítják” - fejti ki interjúalanyunk.

Ha épp álláskeresésben vagyunk, tartsuk észben a szakértő tanácsait, és bátran tájékozódjunk jövőbeni munkahelyünkkel kapcsolatban! Hogy minél hamarabb megtaláljuk a nekünk való állást, nézzünk szét a legfrissebb lehetőségek között, vagy keressünk személyre szabott beállításaink alapján. Frissítsük önéletrajzunkat, és töltsük fel ide, hogy a munkaadók ránk találhassanak. Leendő munkáltatónkról, a körülményekről és lehetőségekről itt gyűjthetünk értékes információkat.

 

Készítette: Istók Nikoletta

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala

Címkék: álláskeresés, munka, munkahely, iroda, kényelem