Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Az év vége a köztudatban a pangással, és a toborzás-kiválasztás szüneteltetésével van összefüggésben, ez azonban a valóságban máshogy néz ki. Ha azt gondoltuk, hogy az év végi időszakban az állásportálok is álomra hajtják a fejüket és a HR-osztályokon sem zajlik már érdemi toborzás, nagyot tévedtünk.

A december az év végi szabadnapok ellenére ideális idő a felkészülésre, álláskeresésre és karrierünk egyengetésére. Ha sikeresek vagyunk, akár már új állásajánlattal is ünnepelhetjük a szilvesztert!

Az alábbiakban néhány hasznos tanács, hogy ne teljen el hiába az év utolsó pár hete! A válaszokért Farkas Kata time management szakértőt, karrier coach-ot kérdeztük. „Érdekes, hogy a karácsonyi, illetve a két ünnep közötti időszakban az álláskeresőknek adott esetben még több lehetősége van karrierépítéssel foglalkozni, mint egyébként. Az álláskeresés szempontjából az év végi pangás december közepén kezdődik, maximum 3 hétig tart és ez sem igaz minden szektorra. Aki például SSC-knél szeretne elhelyezkedni, ott egyáltalán nincs megállás a toborzásban. Mindenkinek azt ajánlom, semmiképp se hagyja abba a keresést pusztán azért, mert itt az év vége.”

Készítsük fel az újévre az önéletrajzot!

Ismét eltelt egy év, a CV se maradhat a régi formájában. Ahogy véget ér az esztendő, tekintsük át, mit értünk el az idén, mivel bővült tudásunk, tapasztalataink vagy készségeink tárháza. Új állások vagy ösztöndíjak, gyakornoki programon való részvétel vagy akár egy munkahelyi projekt vezetése mind olyan tapasztalat, amelyet hozzáadhatunk az önéletrajzunkhoz. Az ünnepi időszakban gyakran előfordul, hogy akár családi vagy baráti összejöveteleken szóba jön a karrier, és soha nem tudhatjuk, ki ajánlja fel hirtelen, hogy segít állást keresni, éppen ezért legyen mindig naprakész az önéletrajzunk!

Év végi álláskeresés

Folytassunk nagy beszélgetéseket!

„Tapasztalatom szerint az álláskeresők fejében igencsak szétválnak a hivatalos kapcsolatépítő rendezvények, és az informális, baráti találkozók, pedig ez utóbbiak legalább annyi hasznot hajthatnak álláskeresés szempontjából, mint az előbbiek. Általános szabály, hogy minél többen tudják, hogy kik vagyunk, mit viszünk a munkaerőpiacra, melyek a megkülönböztető jegyeink, mit akarunk csinálni, annál nagyobb eséllyel jutnak el hozzánk olyan releváns információk, amelyeket fel tudunk használni a keresésben.”

Beszélgessünk másokkal az  álláskeresésről, de először készüljünk fel és gondoljuk át, mit szeretnénk kihozni ezekből a találkozásokból. Az illető ismerősei közül szeretnénk valakivel megismerkedni? Visszajelzést szeretnénk kérni tőle az önéletrajzunkról? Az is jó ötlet, ha megkérjük az ismerősünket, hogy hozzon össze valakivel, aki segíthetné a keresésünket. Ezzel tudjuk bővíteni a kapcsolatrendszerünket.

 Fektessünk hangsúlyt a „személyes márkánkra”!

Az ünnepi időszak alatt szinte égnek a forgalomtól a közösségi oldalak. Jó alkalom arra, hogy mi is egy kis aktivitást mutassunk: kommenteljünk, kérdezzünk, osszunk meg szakmai cikkeket, posztoljunk! Mindezzel építjük a virtuális márkánkat.

Szélesítsük ismereteinket!

Év végén frissítsük fel az azokat a forrásokat is, amelyekből évközben táplálkoztunk. Keressük meg a legfontosabb blogokat, magazinokat és más kiadványokat, melyek saját szakmánkhoz kapcsolódnak. De álláskeresésünknek is lendületet adhatunk: iratkozzunk fel a Profession.hu hírlevelére, hogy azonnal értesüljünk minden olyan meghirdetett álláslehetőségről, amely érdekelhet minket!

Pályázzunk heti 5 állásra!

Nem elég, ha csak random módon küldjük el pályázatunkat egy-egy meghirdetett állásra. Minimum heti 5 pozícióra adjuk be jelentkezésünket, és minden esetben készítsünk személyre szabott önéletrajzot és kísérőlevelet, lehetőleg az álláshirdetés szövegében megadott kulcsszavak használatával.

A Profession.hu önéletrajz-készítője itt található.

Önéletrajz mintákat itt találhatunk.

Fogadjuk meg a fenti tanácsokat és építsük be az év végi időszakba. Közben folyamatosan figyeljük a legfrissebb álláslehetőségeket, vagy keressünk személyre szabott beállításaink szerint. Ha növelni akarjuk esélyeinket, töltsük fel önéletrajzunkatkérjünk hírlevelet és Facebook értesítést, illetve töltsük le a mobil applikációt - Androidra ittiPhone-ra ittMinél több lehetőséget és információt vizsgáljunk meg, mert annál jobb döntéseket hozunk majd.


 Készítette: Khojaste K

                      A Profession.hu Facebook oldala

                      A Profession.hu Instagram oldala