Távmunka a gyakorlatban

Interjúalanyunk, Kléri Bálint programozó informatikusként kezdte  meg tanulmányait, majd miután gyorsan el tudott helyezkedni a szakmájában, úgy érezte, a munka, vagyis a gyakorlati tapasztalat sokkal több tudást ad számára, és sokkal izgalmasabb is, mint az iskolapad. „Egy nyílt forráskódú szoftverrel dolgoztam már évek óta, ami szoros összefüggésben áll a mai munkaformámmal, eköré ugyanis egy virtuális közösség szerveződött, akik, akár egymással versengő cégek munkatársai is, sok tekintetben együtt dolgoztak, még ha fizikailag nem is találkoztak. Akkoriban még egy valódi irodában dolgoztam, de egész nap jelen voltam azon a groupchaten, ahol a szoftverrel kapcsolatos kommunikáció zajlott az ország különböző pontjain tevékenykedő programozók között, és ahol bármikor feltehettük egymásnak a kérdéseinket. Vagyis már nagyon korán megtapasztaltam, hogy a munka hatékonyságához egyáltalán nincs szükség arra, hogy azonos munkahelyen üljünk, az online lehetőségek ugyanis bármilyen távolságot azonnal képesek áthidalni” – kezd bele történetébe Bálint.

P: Kihasználva az online tér adottságait viszonylag korán bekapcsolódtál a nemzetközi programozói véráramba. Mesélj erről.

Bálint: Még rendelkeztem hallgatói jogviszonnyal, amikor jelentkeztem a Google Summer of Code nyári ösztöndíj programjába, amelynek keretében diákok nyílt forráskódú projekteken dolgozhatnak. A nemzetközi nyílt forráskódú közösség mentorokat választott a bekerülő húsz diák mellé, majd elkezdődött életem első igazi távmunkája – egy Kanadában élő magyar mentorral. Ekkoriban a kötött irodai munkát abba is hagytam, az ugyanis a programmal nem volt összeegyeztethető, és rugalmasabban szervezhető projektekkel kezdtem el foglalkozni mellette. Számomra ez nagyon jól működött, mert magam oszthattam be, mikor, mivel foglalkozom, sőt azt is, hogy mennyi időben.

P: Milyen lökést jelentett a karrieredben ez az ösztöndíj?

Bálint: A pályám ekkor indult be igazán, Svédországban kaptam lehetőséget – bár ez egy hagyományos, irodába bejárós munka volt. Hatalmas élményt jelentett, hogy külföldön próbálhatom ki magam, viszont – ugyan a cég liberális elveket vallott – a munka legfőbb mértékegysége mégis az idő volt, nem a célok álltak a középpontban, ami egy sokkal merevebb rendszert teremtett a korábbi gyakorlatomhoz képest. Végül egy év után visszatértem Budapestre, és a növekvő vállalat életében én lettem az első távmunkás. Mivel a cég kultúrájában egyáltalán nem volt benne a távmunka, ez egyáltalán nem volt könnyű, hiszen az csapatom tagjai mind ott ültek egymás mellett, a távmunka viszont leginkább vegyes csapatok esetén tud igazán jól működni.

P: Az útjaitok elváltak, te pedig tudatosan maradtál a távmunka formánál?

Bálint: Igen, egy párizsi céghez jelentkeztem, ahová fel is vettek – és itt már a távmunka minden előnyét megtapasztaltam. A csapatomban volt programozó Amerika keleti partjáról, Szerbiából, Kölnből és ketten a párizsi irodából. Pár havonta, egy-egy sprint erejéig Párizsban együtt voltunk, ami nagyon sokat adott a közös munkához, ezen alkalmaknak köszönhetően közelebb kerültünk egymáshoz, ami a távmunka során is nagyban segítette az együttműködést. Közben elkezdtem építeni itthon egy céget, és bár volt irodánk, ahová szerettem is bejárni, amikor a cég növekedése okán új fejlesztőkre volt szükségünk, ismét a távmunka ereje győzött: tudtam, kikkel szeretnék együtt dolgozni, viszont azt is, hogy közülük nem mindenki van Budapesten és hogy nem mindenki fog a munka miatt ide költözni. Végül egy szakmailag nagyon erős csapat állt össze – köszönhetően a rugalmas kereteknek.

P: Aztán – a távmunka adta előnyöket kiaknázva – ismét külföldi fordulat következett a pályádon.

Bálint: A váltás mellett döntöttem, és egy észak-karolinai webfejlesztő céghez csatlakoztam, amelynek egyáltalán nem volt irodája, ugyanis minden kollégám távmunkában dolgozott. Két évig tevékenykedtem itt, majd az itt szerzett kapcsolataimra támaszkodva ismét saját cég következett, ráadásul kettő: az egyiket Torontóban, a másikat pedig Los Angelesben jegyeztük be. És ami a legnagyobb érdekesség, hogy a három üzlettársam közül kettővel még soha nem találkoztam, a korábbi közös munka azonban megalapozta a bizalmat. Az aktuális ügyfelelink DNS-ében is kódolva van a távmunka, vagyis nem a földrajzi közelség, hanem szakmai minőség alapján tették le a voksukat mellettünk.

P: Hogyan működik a távmunka az átlagosnak mondható hétköznapokon? Az amerikai ügyfelek esetén az időbeli eltérés hogyan jelenik meg a te napirendben?

Bálint: Az én esetemben a szabadságot nem csak a munka helyfüggetlen jellege adja, de az a tény is, hogy a saját vállalkozásomat építem. Jellemzően úgy alakítom a napjaimat, hogy a munkám produktívabb része estére essen, ilyenkor vannak ügyfélmegbeszélések és csapatmeetingek is – az üzlettársaim a keleti parton élnek, ami hatórás időeltolódást jelent. Gyakran csak délután kezdek bele a feladataimba, viszont egészen lefekvésig, éjfélig vagy akár tovább is dolgozom, így azokat a teendőket, amiket mások a munkaidő után végeznek el, azokat én munkaidő előtt szoktam, így például délelőtt járok edzeni. Persze vannak olyan napok, amikor a munka azt kívánja meg, hogy reggeltől estig a gép előtt legyek – délelőtt tudom, hogy senki nem zavar, így fókuszáltan tudok dolgozni, aztán amikor a kollégáim felkelnek, jöhetnek az egyeztetések. Mi munkaórákat egyáltalán nem számolunk, kizárólag célok mentén dolgozunk, az ügyfeleinknek is.

P: Ez az időbeosztás hogyan egyeztethető össze az életed többi területével?

Bálint: Ez a téma nagyfokú tudatosságot kíván. A párom is vállalkozóként dolgozik, érti és elfogadja, hogy így zajlanak a napjaim. A barátokkal való találkozás már egy másik kérdés, hiszen a többség alkalmazottként, fix munkarendben tevékenykedik. Úgy vélem ez a munka-és életforma akkor kivitelezhető jól, ha egyértelműek a prioritások, legyen az egy új projekt, egy családi összejövetel vagy egy hétvégi baráti program. Én általában mindennel előre tervezek, havi ciklusokban, amiket aztán hetekre majd konkrét napokra bontok le, vagyis ahogy a meetingeket jó előre beírom a naptáramba, úgy a kéthetes nyári szabadságot, egy vacsorát vagy az edzést is. Minden az én kezemben van, azaz rajtam múlik, hogyan is gazdálkodom az idővel, ami persze mindig két élű fegyver.

P: A személyes kapcsolódások hiánya jelent nehézséget számodra a munkában?

Bálint: Ez a távmunka legnagyobb kihívása, cserébe a megannyi nyereségért, hiszen a technológia, és az online térben zajló kommunikáció nem tudja a személyes kapcsolatokat helyettesíteni. Az olykor adódó nézeteltérések oka is jellemzően az az üzlettársaimmal, hogy nem tudunk egymás szemébe nézve beszélgetni. Keressük a lehetőséget a találkozásra, az együtt töltött minőségi időre ugyanis mindenképp szükség van ahhoz, hogy a távmunka hosszútávon is fenntartható legyen. Természetesen amennyire csak lehet, igyekszünk figyelni egymásra, és rendszeresen érdeklődünk is arról, ki, hogy van, de ez persze nem ér fel egy munka utáni közös sörözéssel.

P: Végezetül mit gondolsz, kinek való igazán a távmunka?

Bálint: Az önfegyelem és a kellő szervezettség elengedhetetlen a távmunkához, ahogy az önállóságra való képesség, valamint az erős belső motiváció is, hogy ténylegesen jó munkát végezzen az ember. Mindez nem működhet valódi bizalom nélkül a felek között, amellyel természetesen nem ajánlott visszaélni, hiszen az azonnal a munkakapcsolat végét jelentheti.

Ha testhezállónak érezzük a távmunkát, ezek a lehetőségek nekünk szólnak. Ide kattintva az időszakos munkák között is válogathatunk, ezek az állások pedig akár vállalkozói szerződéssel is betölthetőek, amennyiben pedig más szempontok érdekelnek bennünket, keressünk személyre szabott beállításaink szerint. Kérjünk hírleveletés Facebook értesítéstis, hogy biztosan ne maradjunk le álmaik munkájáról!

Készítette: Istók Nikoletta

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala

Címkék: munka, távmunka, szabadság, tudatosság, karrier