Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Aki valaha írt naplót, vagy valamilyen módon papírra vette már egy-egy Munkahelyi nehézség: írjuk ki magunkból - Miskei Anikópozitív vagy negatív élményét, testközelből ismerheti az írás sokrétű hatásait: nem csak arra alkalmas, hogy emlékeinket hosszútávra megőrizzük, de arra is, hogy könnyebben feldolgozzuk a velünk történteket, tisztábban lássunk helyzeteket. Nincs ez másképp akkor sem, ha a karrierünkről, a munkahelyünkön adódó nehézségekről, vagy épp a céljainkról van szó. Az írás erejéről Miskei Anikó pszichológussal beszélgettünk, aki a hozzá fordulóknál maga is aktívan használja az írást, mint segítő eszközt.

Tegyük helyre a részleteket

Az írás a kötelező iskolai fogalmazások nyomán sokakban gátlásokat ébreszt, hiszen akkoriban szűk keretek között határozták meg számunkra mit, és hogyan fejezhetünk ki, azonban amikor az írásban rejlő felszabadító erőt szeretnénk kiaknázni, bátran megfeledkezhetünk a megfelelő szóhasználatról vagy mondatszerkesztésről, a lényeg ugyanis máshol keresendő!

A saját magunkról és az életünkről kialakított képet történetekben tároljuk. Amikor ezeket kizárólag fejben idézzük fel, általában nem pörgetjük végig őket, sokkal inkább néhány momentumot ragadunk ki és ismétlünk belőlük, ami gyakran a perspektíva torzulásához vezet, hiszen az emlékeink sok esetben úgy formálódnak, hogy beleilleszkedjenek a hitvilágunkba. Ezzel szemben, amikor végigviszek valakit a gyógyító írás gyakorlaton, akkor az illetőnek egy adott történetet teljes egészében kell leírnia, kiegészítve az esetleges hézagokat, vagyis olyan részletek is előkerülhetnek, amelyek akár a történet értelmét is meg tudják változtatni. Minél többször rögzítünk írásban egy történetet, annál több hiányzó elemre derülhet fény, vagyis megjelenhet egy újfajta realitás” – osztja meg Miskei Anikó.

Az írás egyszerre hozhat új nézőpontokat számunkra, miközben a történéssel kapcsolatos érzéseinket is képes kioltani, de van, ami még ennél is nagyszerűbb: „Azáltal, hogy egy történetet, legyen az például egy elbocsátás vagy egy heves konfliktus, az elejétől a végéig lejegyzünk, kézzelfoghatóvá válik számunkra az adott helyzet, és megerősödik bennünk az érzés, miszerint képesek vagyunk azt kezelni” – teszi hozzá interjúalanyunk.

Munkahelyi nehézség: írjuk ki magunkból! - munka, nehézség, megoldás

Segítség önmagunknak

Az írásban az a legjobb, hogy bárhol, bármikor élhetünk vele, hiszen csupán egy papírra és egy tollra van szükségünk hozzá, ráadásul számtalan eszközt ad a kezünkbe.

Gyakran olvashatunk arról, hogy a sikeres emberek jellemzően azzal a kezdik a napjukat, hogy papírra vetik legfontosabb gondolataikat – de vajon miért? „Amennyiben lebeg a szemünk előtt egy cél, de nem érezzük kellően erősnek a motivációnkat, a reggeli néhány perces írással hatékonyan fókuszba helyezhetjük magunkat. Érdemes nemcsak a célt és az oda vezető utat, a szükséges lépéseket rögzítenünk, de azt is, hogyan ébredünk majd reggelente, ha elérjük a vágyott állapotot, munkát, pozíciót, vagy milyen érzésekkel zárjuk majd a napunkat. Minél több hasonló konkrétumot ragadunk meg, annál kíváncsibbá válunk, ami automatikusan bekapcsolja belső hajtóerőnket” – részletezi a pszichológus. 

Amikor úgy érezzük, nem vagyunk jó helyen a munkahelyünkön, a kiváltó okok tisztázásához a szakember szerint bevethetjük a hangulatskálázást, ami még azok számára is könnyen alkalmazható, akik kevésbé szívesen ragadnak írószerszámot. „Határozzunk meg egy skálát magunknak, amely mentén a napjainkat értékeljük: használhatunk számokat, színeket, egyéb jelzéseket és minden este jelezzük a határidőnaplónkban eszerint, hogyan is éreztük magunkat. Így kialakul a tudatosságunk arra, hogy megfigyeljük, mi is történik velünk az egyes napokon, és ez milyen hatással van arra, ahogy érezzük magunkat. Vizsgáljuk meg, mitől is vagyunk rosszabbul bizonyos napokon: összevitatkoztunk valakivel, nem kaptunk visszajelzést a munkánkra, vagy kihívások híján unatkoztunk? Ha kiderül számunkra, mivel is van problémánk, máris elindulhatunk a megoldás felé, és elkezdhetünk tenni magunkért.

Ha éppen most vagyunk túl az elbocsátáson, valószínűleg még élénken munkál bennünk a döntő beszélgetés a főnökünkkel. „Írjuk le minél részletesebben, mi is történt: milyen volt, amikor behívott minket az irodájába a felettesünk, hogyan éreztük magunkat, amikor közölte a hírt, milyen szavakat használt, mi járt közben a fejünkben, hogyan váltunk el. Érdemes néhány napig újra és újra elővennünk és írásban rögzítenünk a történetet, egészen addig, amíg már nem zaklat fel bennünket. Fokozhatjuk a hatást, ha hangosan fel is olvassuk magunknak a leírtakat, ugyanis azáltal, hogy a fiziológiánkat is bevetjük, szintén sok-sok érzelem bekapcsol vagy épp felszabadul bennünk” – tudjuk meg interjúalanyunktól.

Pályamódostás

Pozitív fókusszal

Az írás nem pusztán a nehézségeinken, fájdalmainkon, bizonytalanságainkon segít túllendülni, de sokat hozzátehet az önbecsülésünkhöz is, amennyiben az eredményeinket és erősségeinket is rendszeresen megfogalmazzuk. „Amikor mesélünk magunkról, leggyakrabban a nehézségeinket emlegetjük, annak ellenére, hogy számos jó dolog is történik velünk. Szakítsunk ezzel a gyakorlattal, és írjuk le a karrierutunkat egy sikertörténetként: találjuk meg életünk azon aspektusait, amit el tudunk ismerni, ez ugyanis nagyon sokat adhat számunkra. Akár egy-egy nagyobb projekt zárását követően is megtehetjük ezt, rögzítve mindazokat a képességeinket, amelyekkel hozzájárultunk annak sikeréhez. Így hozzáférhetővé válnak számunkra az erősségeink, amelyek fokozzák az önmagunkba vetett hitünket, vagyis, ha legközelebb krízist élünk meg, már lesz miből merítenünk” – fejti ki Anikó.

A talán sokak számára ismerős hálanapló technikája is a fenti témába illik, ugyanis segít abban, hogy kitörjünk az evolúciósan kódolt problémafókuszú gondolkodásból, ami bizony gyakran teljes beszűküléshez vezet. „Amikor tudjuk, hogy minden este fel kell jegyeznünk három pozitív történést a napunkból, egyszerűen átállítjuk a figyelmünket ezek keresésére és tudatosítására. Próbáljuk ki, különösen akkor, ha épp egy nehéz időszakon megyünk keresztül, mondjuk álláskeresőként, hiszen garantáltan hozzátesz a kisugárzásunkhoz is ez a szemlélet, ami az állásinterjúkon is pluszpontokat hozhat” – vallja a szakértő.

Tehát elő a tollal és a papírral: merítsünk a fentiekből és találjuk meg a számunkra leginkább működő módszert. Akár új szokásként napi rendszereséggel is írhatunk: ha világosak számunkra prioritásaink, erősségeink, céljaink, az haladásunknak is új lendületet adhat, legyen szó karrierünk építéséről vagy egy új állásról. Amennyiben arra döbbenünk rá, hogy egy új út lenne a megoldás számunkra, ne riadjunk vissza a pályaváltástól sem! Ne feledjük: rajtunk múlik, hogyan is érezzük magunkat a bőrünkben, és ha igazán jól vagyunk, az az eredményeinken is meglátszik.

 

Készítette: Istók Nikoletta

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala

Címkék: munka, karrier, nehézség, megoldás, haladás