Mesterségem címere: tréner

Interjúalanyunk, Csontos Timi eredetileg régésznek készült, majd hamar rájött, hogy bár elbűvöli a feltárások világa, élőbb emberi kapcsolatokra vágyik, így tanulmányait a Corvinus Egyetemen folytatta, nyitott kapukat hagyva magának a jövőre nézve. A tréningek adta tanulási élménnyel az egyetemi évei alatt találkozott, amely pozitív tapasztalat egészen meghatározónak bizonyult számára. Lássuk hivatása kulisszatitkait!

P: Mikor vettél részt életed első tréningjén?

Timi: A Corvinuson nagy hagyománya van a diákszervezeteknek, az egyetem aktívan támogatja ezek működését, és a tagoknak már nagyon korán teret ad a közös munkára, különböző pozíciók betöltésére a szervezeteken belül. Annak köszönhetően, hogy éltem a lehetőséggel, és diákszervezeti vezető lettem, eljutottam olyan ifjúsági vezetőképzésekre – az elsőre 2010-ben –, amelyek tréning formátumban adták át az ismereteket. Ezeken ismerkedtem meg a frontális oktatástól eltérő, gyakorlatorientált módszerrel, és nagyjából ekkor meg is született bennem a gondolat, hogy ezzel szeretnék majd foglalkozni.

P: Mielőtt beavatnál minket a folytatásba, tisztázzuk, mit is takar a tréning fogalma.

Timi: A tréner munkáját gyakran tévesztik össze a coach-éval vagy a szervezetfejlesztőével, és bár mindegyik segítő szakma, mégis nagy a különbség köztük. A coach egyénekkel dolgozik, célok elérésében, a tréner valamilyen tudásanyagot ad át, élményalapú módszerekkel, a szervezetfejlesztő pedig különböző HR kérdésekben ad tanácsot, komplett folyamatokat kísér végig egy szervezet szintlépése érdekében, és ha kell, akár tréninget is tart.

P: Igazán izgalmas terület a tiéd! Mi volt az első konkrét lépésed a trénerré válás felé?

Timi: Abban az ifjúsági közösségben, amelynek tagja lettem, és amely rendkívül sok európai diákszervezet kapcsolódásából alakult ki, trénerképzőket is szerveztek, így viszonylag kedvező áron, és elég fiatalon végezhettem el 2012-ben egy igazán sokrétű, friss és minőségi tudást adó képzést, melynek tartalma és színvonala a professzionális képzésekével vetekedett. A diákszervezeten belül volt is alkalmam gyakorolni a tanultakat, és különböző soft skill fejlesztő tréningeket tartottam (pl. konfliktuskezelés, vezetői készségek, asszertív kommunikáció, önismeret, időgazdálkodás), majd egyre erősebb volt bennem a kérdés, hogy hogyan is tudom ezt az elhivatottságot pénzkeresetbe átfordítani, vagyis hol találhatok trénerként munkát.

P: Milyen volt az utad a válaszig?

Timi: Nem volt egyenes az út, mert bár nem sokat tudtam a hazai tréningcégekről, az azonban nyilvánvaló volt, hogy ritkán hirdetnek tréneri állást, illetve a bekerülés esélye is csekély, vagyis, ha érvényesülni szeretnék a szakmában, gyakorlatot kell szereznem. Úgy is fogalmazhatnék, hogy trénerként mindenkinek a maga útját kell építenie, amihez nagyon erős elköteleződés és vállalkozói szellem szükséges. Én ezzel a tudattal kezdtem el fiataloknak ingyenesen tréningeket tartani, több mint két éven át: a diákszervezetekből ismert néhány fiatallal alapítottunk egy szervezetfejlesztő közösséget, és a szabadidőnkben jellemzően ifjúsági szervezetek, olykor cégek megrendelésére dolgoztunk ki és kiviteleztünk tréningeket – így építve azt a tréningportfóliót, amely az én elképzelésem szerint idővel a belépőt jelentheti egy tréneri állásra.

P: Végül hogyan nyerted el életed első, fizetéssel is járó tréneri munkáját?

Timi: Az egyik egyetemi levelezőlistán találtam egy junior tréneri álláshirdetést, a tréningcég ráadásul egyetlen elvárást fogalmazott meg, mégpedig, hogy a jelentkezőt érdekeljék a tréningek. A kiválasztás részeként egy próbatréninget kellett a tulajdonosoknak tartani, ami után engem választottak, így kaptam meg az első, még alkalmazotti tréneri állásom. Ez egy nyolcórás munka volt, de a tréneri szakmára jellemző szabadságot már ekkor is megéltem: a legtöbb feladatot teljesen önállóan kellett elvégezni, amihez rugalmas keretek társultak, mind a munkavégzés helyét, mind pedig az idejét illetően.

P: Mennyi időt töltöttél el itt?

Timi: Igazi Y generációsként egy év után a váltás mellett döntöttem, egy újabb tréneri állás következett, majd pedig kevesebb mint két, ott töltött év után elhatároztam, hogy vállalkozásba kezdek – ekkor találtam meg azt a szakembert, akivel már önálló együttműködésben gondolkodtunk, vagyis beleléptem a bizonytalanba, és lassan két éve már ténylegesen a saját utamat járom. Mostanra meg is valósult, amit a pályám elején elterveztem: saját tréningeket tartok, saját ügyfeleknek, saját tréningeszközökkel.

P: Most, hogy már azt és úgy csinálod, amit és ahogy szeretnél, hogyan látod a szakmád: melyek a legnagyobb szépségei és kihívásai számodra?

Timi: Aki felnőttek oktatásával foglalkozik, elsősorban a soft skillek területén, egy idő után felismeri, hogy akkor tud igazán jó megoldásokat nyújtani az ügyfeleinek, ha szervezetfejlesztővé is fejlődik. Vagyis nemcsak jó tréningeket tart, de azt is átlátja, hogy milyen fejlesztési programokra lehet szüksége egy-egy cégnek. Ez azzal is jár, hogy egy szinten túl, már különböző szerepekben kell helytállni: tréner, tanácsadó, értékesítő, facilitátor lesz az ember egy személyben, a lehetőségek száma szinte végtelenre bővül, ami számomra a szakma legnagyobb szépsége. Mindig mások az igények, amelyek mentén újabb és újabb megoldásokat alkothatok, és bármerre továbbfejlődhetek, ami csak érdekel. A legnagyobb nehézségként pedig ehhez kapcsolódóan azt élem meg, hogy külsős trénerként csak egy adott pontig van ráhatásom a szervezetre, és azon túl már gyakorlatilag tehetetlen vagyok. A segítségnyújtás korlátait számomra nem mindig könnyű beismerni, de ez is a szakmához hozzátartozik.

P: Eszerint mások fejlesztése kéz a kézben jár a folyamatos önfejlesztéssel is.

Timi: Igen, ez elengedhetetlen egy ilyen területen, sőt nem csupán a szakmai továbbképzés szükséges, de a személyiségbeli fejlődés, az egyre mélyebb önismeret is. Úgy vélem, ez minden segítő szakmában így van, ugyanis az ilyen munkakörökben nagyon erősen dolgozunk a személyiségünkkel, és mint egyfajta munkaeszköz, ez is állandó karbantartást, megújítást igényel. Ez azt is jelenti, hogy trénerré, szervezetfejlesztővé vagy coach-csá nem egy képzés elvégzése által válik az ember – nem is léteznek még ilyen felsőoktatási szakok – a tudást posztgraduális képzéseken, vagy magán jellegű tanfolyamokon sajátíthatja el az ember, majd pedig következhet az a kemény munka, amit egyénileg kell beletenni abba, hogy valaki valódi szakemberré építse magát.

P: Említetted, hogy ott tartasz most, ahová valaha elindultál. Mi a következő vágyott mérföldkő a karrieredben?

Timi: Az egyik legfontosabb célom az önfejlesztés jegyében, hogy befejezzem a pszichológia képzést, illetve egyre jobban érdekel a stratégiaalkotás, ebben is szeretnék elmélyülni. Ha csak a tréneri hivatást nézem, nagy álmom, hogy átadhassam a tudásom, ezért egy angol nyelvű, külföldi kooperációban megvalósuló, kétszer háromnapos trénerképzőt szervezek idén őszre – ez talán az idei év legnagyobb kihívása számomra, de emellett szeretném folytatni cégünk azon pro bono kezdeményezését is, amelynek keretében egészségügyi dolgozók fejlesztésével foglalkozunk, ez ugyanis egy igazi szerelemprojektünk az üzlettársammal.

Interjúalanyunk karriertörténetének tanulsága: ha látjuk magunk előtt a célt, és aktívan teszünk érte, még nehezített pályán is képesek vagyunk elérni. Álláskeresőként is tartsuk ezt szem előtt, és találjuk meg a nekünk való lehetőséget!

Készítette: Istók Nikoletta

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala

Címkék: munka, szakma, hivatás, karrier, kitartás