Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Nézzünk egy nem is olyan ritka helyzetet: szeretjük a munkánkat, a feladataink kihívást és sikerélményt is adnak, mégis, amikor a munkahelyünkre gondolunk, elfog valamiféle rossz érzés bennünket. Amint belépünk az irodába, ez a nem éppen pozitív hangulat felerősödik, és bár kedvesek a kollégáink, az elégedetlenséget halljuk mindenhonnan, amivel sajnos mi is csak egyetérteni tudunk. De vajon miben is gyökeredzik mindez, és milyen hatással van a mindennapjainkra, a lelkesedésünkre, a közérzetünkre?

1. Bevezető nélkül

A mérgező munkahelyek látszólag nem tűnnek másmilyennek, mint bármelyik munkahely, a különbség, ahogy az ördög is, a részletekben rejlik, ezek viszont nagyon is árulkodóak. Már az első napokon megtapasztalhatjuk, hogy valami nincs rendben: miután megkaptuk az íróasztalunkat, megismerkedtünk a mellettünk ülőkkel, magunkra maradunk. Nincs útbaigazítás, betanítás, csapatba érkezés, egyből a mély vízben találjuk magunkat. Ez persze jó tesztje talpraesettségünknek, kapcsolatteremtési képességeinknek, valójában azonban egy ilyen ismeretlen helyzet nem csak bizonytalanná, de elszigeteltté is tehet, különösen akkor, ha a munkatársak sem vállalnak magukra mentor szerepet – vagy azért, mert túlterheltek, vagy azért, mert ez a gesztus hiányzik a vállalati kultúrából, tehát érdemes levonnunk a következtetéseket.

Mérgező munkakörnyezet: 5 intő jel, hogy rossz helyen vagyunk - munka, munkahely, kiégés

2. A dicséret elmarad

A következő szembetűnő ismertetőjele a kártékony munkakörnyezetnek, a pozitív visszacsatolások hiánya. Vagyis nincsenek dicsérő szavak, elismerő gesztusok és ösztönző bónuszrendszer sem létezik. Ha újak vagyunk, könnyen hihetjük azt, hogy a vállveregetést ki kell érdemelni, pár hónap után viszont már nem lesz kétségünk afelől, hogy amire várunk, soha nem fog bekövetkezni. A folyamatos magas teljesítmény és a látványos eredmények alapelvárásként égnek be a munkahelyi köztudatba, amibe a legtöbben ugyan belenyugszanak, mégis egyre nehezebben találnak motivációt a hétfő reggeleken, arról nem is beszélve, hogy a karriertervezés sem erőssége ezeknek a munkahelyeknek, így többnyire hosszú távon sem bízhatunk változásban.

3. Közös terek nélkül

Ahhoz, hogy a munka jó hangulatban, egymással kooperáló csapatokban valósulhasson meg, elengedhetetlen az iroda megfelelő kialakítása. A nagy, nyitott terek önmagukban még nem tesznek hozzá túl sokat a csapatkohézió erősítéséhez, az ebédlő vagy teakonyha, esetleg a pihenőszoba már annál inkább, már ha van. Jellemzően az íróasztalunknál, a számítógépet bámulva fogyasztjuk el az ebédünket, ahogy valamennyi kollégánk is, mert máshol erre nincs lehetőség? Nincs mód arra, hogy rövidebb szüneteket tartsunk valahol együtt, vagy csak beszélgessünk kicsit? Kezdhetünk gyanakodni, hogy valami nincs rendben, főleg akkor, ha a közös tereken túl a közös programok, esetleg csapatépítők is ismeretlenek a cégnél. 

Mérgező munkakörnyezet: 5 intő jel, hogy rossz helyen vagyunk

4. Hiányzó alapok

Ahogy szokták mondani, fejétől bűzlik a hal, vagyis nem a bevételen vagy a szektoron múlik egy-egy vállalat működési mechanizmusa, hanem a vezetőségen. Amennyiben a kölcsönös tisztelet, elfogadás és megbecsülés értékei dominálnak a legfelsőbb szinteken, azok válnak általánossá az irodai hétköznapokban is. Ahol ezeknek nyoma sincs, ott nem igazán számíthatunk gyümölcsöző, egymást támogató együttműködésekre, intrikákra, kirekesztésre, sőt akár pszichikai terrorra annál inkább. Ha ilyesmit tapasztalunk, azok bizony már vészjelzések, és akár az egészségünket is kockára tehetjük ha túl sokáig viseljük el a káros hatásokat.

5. Félelem, szabadság alatt is

Kiégéshez vezethet az a légkör is, amelyben a rettegés állandósul, legyen szó a tévedés lehetőségéről, egy betegségről vagy a megérdemelt szabadságunkról. Ha folyamatosan attól kell tartanunk, hogy nem tudunk megfelelni a követelményeknek, mi több, esetleg a munka elvesztésének opciója is a fejünk felett lebeg, annak borítékolhatóan nem lesz jó vége. Ha azért nem tudunk pihenni, mert este, vagy a néhány napos nyaralás alatt is elérhetőek vagyok, és a feladatinkkal foglalkozunk, előbb vagy utóbb kimerülnek az energiaraktáraink, és nem lesz már miből teljesítenünk.   

Vegyük komolyan a fentieket, és még azelőtt cselekedjünk, hogy mentálisan és/vagy fizikailag a határainkhoz érnénk! Válogassunk a legfrissebb lehetőségek között, vagy keressünk személyre szabott beállításaink alapján. Legyünk naprakészek, kérjünk hírlevelet és Facebook értesítést is, ha pedig tovább növelnénk esélyeinket, váljunk láthatóvá a munkáltatók számára is.

 

Készítette: Istók Nikoletta

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala

Címkék: munka, munkahely, légkör, kollégák, kiégés