Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Elvárások vesznek körül minket az életünk minden területén, Le a teljesítménykényszerrel! - Magyar Juditmiközben a reklámokból és a közösségi médiából is ömlik ránk a tökéletesség mítosza: munkavállalóként, szülőként, férjként vagy feleségként is csak akkor vagyunk jók, ha a maximumot hozzuk, ami mellé nem árt, ha rendszeresen megfordulunk az edzőteremben vagy a futópályán, és úgy főzünk, mint Jamie Oliver vagy Nigella. Akadnak olyanok, akik nehézségek nélkül képesek egyensúlyban tartani magukat, és nem engedik, hogy a vélt vagy valós követelmények maguk alá temessék őket. Létezik azonban egy másik tábor is, melynek tajaiban mélyen kódolt a megfelelési vágy, akár erejükön felül is, és gyakran észre sem veszik, mi az ára az extrém teljesítménynek – Magyar Judit coach és Enneagram tréner útmutatása nekik szól.

Hol az elég?

Ameddig az a jól eső érzés munkál bennünk, hogy kihozzuk magunkból a legjobbat a munkahelyen vagy a hobbinkban, addig nincs ok az aggodalomra. Ha azonban a teljesítmény vágya már nem ad hozzá az életünkhöz, már nem tölt minket, hanem viszi az energiánkat, kezdhetünk gyanakodni! „A teljesítménykényszernek több fokozata van, és a gyökere is sokféle lehet. Van, akinél a kiindulópont a születésnél keresendő, de talán sokaknál a gyermekkorba datálható, vagy kiválthatja valamilyen felnőttkori esemény is” – kezd bele a témába Magyar Judit.

Egy olyan iskolarendszerben szocializálódunk, ahol minden tárgyból meg kell ugranunk egy sztenderdet, ha jók akarunk lenni és tovább akarunk tanulni. Az évek alatt hozzászokunk az általános mérőrendszerhez, és ez nem változik akkor sem, amikor munkába állunk. Elég csak elolvasnunk egy álláshirdetést: egyszerre kell önálló döntéshozónak, csapatjátékosnak és kreatívnak lennünk, két idegen nyelven beszélnünk, valamint nem árt, ha némi stressztűrő képességgel is rendelkezünk. Az egész világ így működik, és azt sugallja, hogy csak akkor lehet igazán jó az életünk, ha annak minden területén a száz százaléknál is többet hozunk” – fejti ki a szakember.

Le a teljesítménykényszerrel!

Interjúalanyunk szerint abszolút egyénfüggő, ki mennyire engedi magára az elvárásokat, illetve hogy ki mit is érez soknak. „A követelmények érzékelése terén jellemző egyéni különbségek jól tetten érhetőek a több gyermeket nevelő családokban: bár a szülők minden gyermeküktől ugyanazt várják el, míg az egyik remekül elbír ezzel, addig a másik iszonyúan küzd vele. Ugyanez igaz a munkahelyeken is, hiszen a ritka kivételektől eltekintve valamennyi dolgozó számára hasonló keretrendszer érvényes, mégis, míg az egyik túlteljesíti a főnöke kéréseit, a másik folyamatosan teljesíthetetlennek találja a feladatokat, vagy úgy is fogalmazhatunk, hogy van, aki alapból is a 120 százalékot érzi magáénak, és akad olyan, aki számára a 80 százalék is tökéletesen elég.

Felismerni a legnehezebb

Amikor túlságosan belecsavarodunk a kimaxolt teljesítménybe, az nagyon sokat elvesz az életünkből: elveszítjük a lelkesedésünket, a flow-élményt, a kreativitást, az elégedettséget és az öröm érzését, arról nem is beszélve, hogy egy ponton túl már az egészségünk és a kapcsolataink is kárát láthatják a megfelelési kényszerünknek. „Aki alapból magasra teszi a lécet a maga számára, annak különösen nehéz beismerni, hogy valami már nincs rendben, és az eltúlzott teljesítmény az élete többi területén komoly hiányokat okoz. Bár azt többnyire mindenki érzi, ha elkezdi kizsigerelni magát, de sokan a szőnyeg alá söprik az érzést, és robognak is tovább. A felismeréshez, majd pedig a kialakult helyzet kezeléséhez önreflexióra és nagyfokú tudatosságra van szükség” – hangsúlyozza a coach.

A felismeréshez a legtriviálisabbnak tűnő jelek megfigyelése és tudatosítása vezethet – tudjuk meg Judittól. „A fásultság, az elfáradás, az örömtelenség egyértelmű jelzések. Amikor ezeket tapasztaljuk, általában azt a legnehezebb elfogadnunk, hogy nem csupán a külső körülmények a hibásak azért, hogy túlhajtottuk magunkat, hanem mi magunk is jócskán benne vagyunk. Személyes meggyőződésem, hogy felnőttként kizárólag nagyon extrém esetekben tudnak anélkül túlterhelni bennünket, hogy abban partnerek ne lettünk volna, jellemzően ugyanis a saját értékrendünk a teljesítményünk motorja, illetve a magunkkal szemben állított elvárások. Tipikus példája ennek, amikor valaki úgy hiszi, hogy csak akkor nyerhet el egy vezetői pozíciót, ha reggel nyolctól este nyolcig hajt, de még fél tizenegykor is elérhető, és készen áll arra, hogy valaki valamit kérjen tőle.

Le a teljesítménykényszerrel! - munka, teljesítmény, tudatosság

Van kiút

Ahhoz, hogy kilépjünk a teljesítménykényszer egyre mélyebbre húzó spiráljából első lépésként felelősséget kell vállalnunk a saját döntéseinkért, vagyis szembe kell nézzünk azzal, hogy bizonyos elvárásokat mi veszünk túl komolyan, majd pedig el kell határoznunk, hogy változtatunk a helyzeten – merthogy a gyeplő a mi kezünkben van! „A változást indítsuk el egészen kis lépésekben. Nagyon jól működő technika, ha minden nap elhatározzuk, hogy valamely tevékenységünket örömmel fogjuk elvégezni, ami lehet egy e-mail megírása, a mosogatás, vagy épp a séta a buszmegállóba. Már napi öt-tíz perc gyakorlással is ki fog alakulni a készség, hogy ne csupán a végeredményért tegyünk meg valamit, hanem a folyamatot is élvezzük, ráadásul saját magunkat is megtanuljuk monitorozni, ami tudatosabbá tesz bennünket” – osztja meg a szakember.

És folytatja: „Akiben erős a teljesítménykényszer, valószínűleg gyakran munkál a fejében a gondolat, bármivel kapcsolatban, hogy lehetett volna jobb is, csinálhattam volna jobban is. Amikor elcsípjük ezt a mondatot, olykor szereljük le azzal, hogy nem baj, most pont jó ez így. Ahogy elkezdünk megengedőbbek lenni magunkkal szemben, és megtapasztaljuk ennek a felszabadító erejét, lassan talán az elvárásokkal is más viszonyba kerülünk. Annál is inkább érdemes gyakorolnunk ezt, mert a megfelelési vágy gyakorta jár együtt az önmagunkkal való elégedetlenséggel és az alacsony önbecsüléssel. Amikor egy-egy nap végén visszanézünk az aktuális teljesítményünkre, ahelyett, hogy ostorozni kezdenénk magunkat az esetleges (vélt) hibákért, hiányosságokért, nézzünk magunkra valaki más szemével: vajon anyukánk, a párunk vagy a legjobb barátunk mit értékelne ma bennünk? A válasz valószínűleg nincs összefüggésben azzal, hogy hány e-mailt küldtünk ki, hány kilométert futottunk, vagy hány inget vasaltunk ki, hanem ténylegesen rólunk szól, mert az a lényeges!

Gondoljuk át a fentieket és kövessük a szakember tanácsait. Amennyiben azonban úgy érezzük, elakadtunk, mihamarabb forduljunk segítségért, egy coach, egy önismereti csoport vagy egy rövid tréning ugyanis látványosan lerövidítheti a megoldási folyamatot. Az álláskeresés is könnyebb, ha nem görcsösen próbálunk célt érni: tekintsünk jól eső érzéssel a ránk váró lehetőségre, válogassunk személyes prioritásaink szerint, és az a bizonyos várt eredmény sem fog elmaradni!

 

Készítette: Istók Nikoletta

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala

Címkék: munka, elvárás, teljesítmény, tudatosság, változás