Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Mark Wahlberg színész, Tim Cook az Apple vezérigazgatója, Bob Iger a The Walt Disney Company első embere. Három kiváló kvalitású és ismert ember, akik különböző területeken tevékenykednek, ám egy közös tulajdonságuk van: kiemelkedően sikeressé váltak. Amikor ilyen kimagasló teljesítményt nyújtó embereket kérdeznek arról, hogy mi a sikerük titka, sokan említik közülük, ahogy a felsoroltak mindegyike is, hogy hajnalban kelnek. Pusztán a korai napindítástól persze nem leszünk azonnal befutott üzletemberek vagy vezetők, de az bizonyos, hogy nyerünk vele. Időt mindenképpen.

A hátráltató tényezőket kizáró életritmus

Cristopher Barnes, a Washingtoni Egyetem amerikai kutatója, alaposan körüljárta a témát. Barnes szerint, ha hajnali ébredésre kényszerítjük magunkat, jó eséllyel sokkal több időt tudunk a saját céljaink elérésére fordítani, hiszen már akkor nekiláthatunk megvalósításuknak, amikor a családunk és a kollégáink még alszanak.

Pályamódosítás

A zavaró körülmények nélkül valóban hatékonyabban tudunk dolgozni, de tulajdonképpen csak annyit teszünk, hogy az átlagemberekhez képest eltoljuk az ébren és a munkával töltött időszakunkat. Ennek pedig megvannak a veszélyei is, hiszen ahhoz, hogy hajnali háromkor fel tudjunk ébredni, este korán le kell lefeküdnünk aludni. Vagyis emiatt kimaradhatunk az esti családi programokból, és az egyéb társas kapcsolataink is meglazulhatnak egyedi napirendünk miatt, mivel mi már rég aludni fogunk, amikor a barátaink még csak készülődnek a közös esti vacsorára, vagy mozira.

Saját ritmusunk sem állandó

Barnes szerint a népesség körében megfigyelhetők bizonyos azonosságok arra nézve, hogy jellemzően milyen az egyének cirkadián ritmusa. Úgy véli, rendkívül ritkák azok az emberek, akik született hajnali kelők, mint például a már említett Mark Wahlberg, aki saját bevallása szerint 2:30-kor indítja a napot egy másfél órás edzéssel.

Ezen kívül életkorunk is befolyásolja szervezetünk épp aktuális ritmusát, fiatalon inkább korai pacsirták vagyunk, a serdülőkorra a későn alvás, későn kelés a jellemző, majd ahogy idősödünk, visszatérünk újfent a korábban elalvás, korábban ébredés rendszeréhez.  Barnes úgy véli, egészségügyi és pszichológiai szempontból egyaránt az lenne a legideálisabb, ha az időbeosztásunkat a saját szervezetünk diktálta ritmushoz tudnánk igazítani.

Ki korán kel, tényleg aranyat lel? - munka, munkaidő, hatékonyság

Lépéselőnyben

A társadalom többsége, ahogy ezt egy 2014-ben százhúsz fő bevonásával végzett kutatás tanulmányából is megtudhatjuk, bizony nagyra értékeli a korán kelőket, és amellett, hogy kihasználhatunk néhány magányosan töltött reggeli órát, amikor zavartalanul dolgozhatunk vagy edzhetünk, más előnyöket is élvezhetünk: maximalizálhatjuk a teljesítményünket és kivívhatjuk kollégáink, sőt a főnökünk elismerését is, ha azt látják, mi vagyunk azok, akik már jócskán azelőtt elfoglalták az íróasztalt, hogy ők betoppantak volna az irodába, zsebükben apróért kotorászva a kávégéphez.

Megtapasztalhatjuk azt is, milyen érzés, amikor egy feladattal, amelyre máskülönben egy egész órát szánnánk, már fél óra alatt végzünk, csupán annak köszönhetően, mert nem zavar meg és zökkent ki bennünket munka közben senki. Mindent egybevetve, számos sikerélményhez is juttathatjuk saját magunkat az új menetrenddel, így nagyobb lelkesedéssel kezdhetünk bele a soron következő teendőnkbe, ez pedig hozza is magával a logikus következményt, miszerint ilyen motivált állapotban hosszú távon is eredményesebbek leszünk, ami karrierünk számára is új lendületet adhat.

A reggeli korán keléssel nyert időt természetesen arra is fordíthatjuk, hogy egy tápláló reggeli elfogyasztása közben áttekintjük az állásajánlatokat és olyan munkahelyet keresünk, ahol a munkaidő összhangban van a saját ritmusunkkal. A naponta frissülő adatbázisban, több ezer nyitott pozícióra várják jelenleg is a jelentkezésünket – ne késlekedjünk! Iratkozzunk fel hírlevélre és Facebook értesítésre egyaránt, hogy az elsők között lehessünk, akik tudomást szereznek az aktualitásokról. Talán ennek köszönhetjük majd új állásunkat, és mi is meggyőződéssel mondhatjuk hamarosan: ki korán kel, aranyat lel.

 

Készítette: Profession.hu

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala

Címkék: munka, munkaidő, korán kelés, hatékonyság, teljesítmény