Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Amikor szeptemberre hajtjuk a naptárt, furcsa üresség tölti el Itt van az ősz, itt van újra! - Gégöl Júlialegtöbbünket: túl vagyunk a várt és sokat tervezett szabadságon, már mögöttünk vannak a jó idő adta élmények, és bizony vissza kell zökkenünk a szürke hétköznapokba, a munka megszokott ritmusába. Vajon hogyan lehetünk úrrá ezen a szomorkás lelkiállapoton, és tehetjük könnyebbé az előttünk álló időszakot? Erre a kérdésekre keressük a választ Gégöl Júlia karrier coach-csal, akivel a hasznos tanácsok mellett azt is összegyűjtöttük, hogyan aknázhatjuk ki az őszben rejlő igencsak nagy potenciált.

Minden változik

A nyaralás utáni depresszióként emlegetett jelenség sokkal inkább nevezhető szezonális melankóliának, a szabadságunk vége ugyanis gyakran egyet jelent a nyár végével is, az évszakváltás pedig számos változást hoz a mi életünkben is. Rövidülnek a nappalok, hűvösebbek a reggelek, lassan elkezdődik a falevélhullás, és ahogy a természet megkezdi a felkészülését a télre, az elcsendesedésre, úgy a mi bioritmusunk is átalakul. A melatoninszintünk, mely a hangulatunkat, alvási szokásainkat szabályozza, felborulhat, míg szerotoninszintünk csökkeni kezd, így hangolva minket is a befelé fordulás, elmélyülés hónapjaira” – világít rá a nagyon aktuális helyzetre Gégöl Júlia.

Talán szeptember közeledtével egyesekben az iskolakezdés nem túl kellemes emlékei is felsejlenek, míg sokan saját gyermekükkel a valóságban is átélik ennek nehézségeit. „Visszatérve a munkába gyakran szembesülünk azzal, hogy semmi nem változott, rengeteg a feladat, a megoldandó probléma, amelyek tükrében a nyaralás még inkább az ideális állapottá értékelődik fel bennünk, nosztalgikus érzéseink felerősödnek, miközben az ősz-tél közeledtével a szabadság lehetősége egyelőre szinte elérhetetlen távolságra kerül” – írja le a sokak lelkében dúló, jellemző állapotokat a szakember.

Valami nincs rendben

Természetesen akadnak olyanok, akik örömmel néznek vissza a nyár eseményeire, jólesően nyugtázzák, milyen sok időt tudtak a családjukkal, barátaikkal tölteni, és energiától telve, pozitívan vágnak bele az előttük álló időszakba – különösen akkor, ha szeretik a munkájukat. „A negatív gondolatok, és elhatalmasodó ürességérzet leginkább azokat nyomasztja, akik egyáltalán nem érzik a helyükön magukat, nem elégedettek az életükkel, frusztrálódnak a munkájuk miatt, sőt esetleg már ki is vannak égve, így a nyaralás utáni visszatérés igazán megterhelő számukra” – fejti ki interjúalanyunk.

Itt van az ősz, itt van újra! - ősz, munka, visszatérés

Persze egyáltalán nem mindegy, mi is áll a háttérben, ezért mindenképp ajánlott tisztáznunk, miért érezzük magunkat rosszul a szabadság után! „Egyesek számára a feltöltődés és az apró élmények hiányoznak a hétköznapokból, vagyis pontosan azok a pozitívumok, amelyeket a nyaralás megadott számukra. Ilyenkor érdemes végiggondolni, mit szerettünk a leginkább a pihenés ideje alatt, és mi az, amit becsempészhetnénk a mindennapi rutinunkba is. A szabadságunk alatt általában többet sétálunk, kirándulunk, de a mozgásnak nem kell ősszel és télen sem búcsút intenünk: határozzuk el magunkat a fokozatos életmódváltás mellett, és kezdjünk el heti egy-két alkalommal sportolni. Érdemes az őszi reggeleken és estéken is visszahozni valamit a nyaralásból: munkába menet hallgassuk a kedvenc nyári zenéinket, vacsorára pedig olykor lopjuk be a kedvenc nyári úticélunk ízeit, de a családi fényképnézegetés, emlékidézés is segíthet fenntartani a jó hangulatunkat” – sorolja a lehetőségeket Júlia.

Amennyiben az állandósuló rossz kedvünk forrása a munkánk, a szakember szerint elkerülhetetlen, hogy őszintén szembenézzünk a konkrét okokkal, hiszen megoldást is csak így találhatunk. „Tegyük mérlegre, min szeretnénk változtatni: a körülmények vagy a munkarend frusztrál minket? Esetleg a főnökünkkel, munkatársainkkal nem érezzük az összhangot, vagy a feladatainkat nem szeretjük, mi több, nem találunk kihívást a munkánkban? A válaszaink jelölhetik ki az irányt a folytatáshoz, ami lehet cégen belüli váltás, új munkahely, egy karrierlépés megtétele, sőt, akár a teljes pályaváltás is. Mielőtt azonban máris egy éles kanyaron gondolkodnánk, koncentráljunk először a visszatérésre, és redukáljuk tudatosan az első napok magasba szökő stresszszintjét: amennyiben tehetjük, hagyjunk egy napot a hangolódásra a nyaralás után, majd első nap esetleg menjünk be korábban a munkahelyünkre. Ahelyett viszont, hogy azonnal belevetnénk magunkat a feladatok rengetegébe, nézzük át a teendőinket, készítsünk to do listát és priorizáljuk valamennyit. Bátran forduljunk segítségért kollégáinkhoz is, és kérjünk információkat a távollétünk alatt történtekről. Ha így tovább meg tudjuk őrizni a nyugalmunkat, könnyebb lesz a folytatásról is döntenünk.

Az értékes lendület

A szezonális depresszió tehát a fentieket követve olyan, mint egy mini évzárás: valami elmúlt, valami változik, és keressük, hogy merre tovább. „Általában a nyaralás után szembesülünk azzal, hogy már csupán négy hónap maradt az évből, pedig nyár elején még a fele hátra volt. Ilyenkor sokakon eluralkodik az aggodalom, esetleg önostorozásba kezdenek, hiszen mindjárt itt a karácsony, mégsem teljesültek az év eleji nagy elhatározások” – mutat rá a karrier coach.

Pályamódosítás

És folytatja: „Amennyiben a szükséges önvizsgálatot megtartottuk az említett kérdések mentén, az ősz kiváló alkalom arra, hogy valamilyen változást eszközöljünk az életünkben, hiszen ilyenkor tele vagyunk energiával, amit érdemes mozgósítanunk. Ebben támogat bennünket maga az évszak is, hiszen míg a nyár, a meleg, a hosszú nappalok okán lazábbak vagyunk, sok időt töltünk a szabadban, programokkal, mások társaságában, vagyis a fókuszunk kifelé fordul, addig az ősz segít tempót váltani és elmélyülni. Vagyis ez a legjobb időszak, hogy önismerettel, önfejlesztéssel foglalkozzunk, nem véletlenül indul ilyenkor a legtöbb tanfolyam is, de akár már most gyűjthetjük azokat a könyveket is, amelyekkel a hosszú, hűvös estéket tölthetjük majd.

Ha mindez nem lenne elég, fontos megjegyezni, hogy szeptembertől az álláspiac is felélénkül, az ősz a cégek életében is az újrakezdést jelenti, számtalan állás nyílik meg, ahogy ilyenkorra szervezik a legnagyobb állásbörzéket, szakmai eseményeket is. „Az ősz ideális a váltásra, a karrierépítésre, sőt új kihívásokat akár házon belül is bőven találhatunk, hiszen ekkor kezdődnek el azok a nagy projektek, amelyekben mi is új feladatokat kaphatunk” – adja útravalóul Júlia.

Mindent egybevetve: van miért pozitívan tekintenünk az őszre, ráadásul még négy teljes hónapunk van az év végéig, de érdemes tudatosítanunk azt is magunkban, hogy december 31. után is lesz élet, és nyugodtan folytathatjuk, amibe belekezdtünk. Amennyiben új állást szeretnénk, fogalmazzuk meg személyes prioritásainkat, majd szemezgessünk a több ezer lehetőség között. Legyünk naprakészek, kérjünk hírlevelet, illetve Facebook értesítéstis, és ha tovább növelnénk esélyeinket, töltsük fel önéletrajzunkat ide, hogy a munkáltatók is ránk találhassanak. 

 

Készítette: Istók Nikoletta

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala

Címkék: ősz, munka, visszatérés, lehetőség, lendület