Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Egy jó önéletrajz kulcs egy jó álláshoz, hiszen ez az a dokumentum, ami alapján kialakítják az első benyomást rólunk. Ha sikerül az adott pozícióhoz igazítani és a megfelelő dolgokat kiemelni benne, akkor nagyobb eséllyel járhatunk sikerrel!

A válaszokért Timár Krisztina karrier-tanácsadóhoz fordultunk, aki lépésről-lépésre végigvezetett minket azon, hogyan frissítsük fel a „fiókban” álló önéletrajzunkat!

Profession.hu: Mit tegyenek azok az álláskeresők, akik most kezdenek új munka után nézni, és nem foglalkoztak az önéletrajzukkal hosszú idő óta?

Timár Krisztina: Először is gondoljuk végig, hogy milyen állást szeretnénk. Ez banálisan hangzik, de az álláskeresés nem az önéletrajzírással kezdődik, az csak a második lépés. Tehát érdemes végiggondolni, hogy milyen közegben, milyen típusú cégnél, és milyen munkakörben éreznénk jól magunkat.

Például van, akit kifejezetten a versenyszféra érdekel, más nyitott a közszférára is. Van, aki jobban érzi magát egy kisebb csapatban, mást a multi nyüzsgése dob fel. Azt is látni kell, hogy milyen iparágakban van esélyünk, vagy ha váltani szeretnénk, pontosan milyen területre. Ami a munkakört illeti, érdemes nem csak egy, hanem akár két-három lehetőségben is gondolkodni.

Miután a fenti szempontok szerint körvonalaztuk, hogy mi az a 2-3 karrier irány, amiben érdemes gondolkodni, elővehetjük az önéletrajzunkat, és kezdhetjük leporolni.   

Hogyan poroljuk le önéletrajzunkat hosszú kihagyás után?

Profession.hu: Mik azok a dolgok, amelyek az elmúlt években újdonságként jelentek meg az önéletrajzban, és ami egy például 5 évvel ezelőtt készült CV-ben még biztosan nincs benne?

Timár Krisztina: A lényeg, hogy az önéletrajz mindig jövő-szemléletű legyen, és releváns, vagyis azokat emeljük ki benne, amik a megpályázott állás szempontjából fontosak lehetnek. Biztos módszer, ha írás közben magunk elé képzeljük azt, aki olvasni fogja az önéletrajzunkat. Vajon mi érdekli őt, milyen kifejezéseket keres, mire kíváncsi? Ezeket emeljük ki, és ezekről írjunk többet!

Az önéletrajzunk felépítése olyan legyen, hogy könnyen kiderüljön belőle a lényeg. Manapság mindenki időhiánnyal küzd, nem kivételek ez alól a felvételiztetők sem. Ezért ne használjunk több hasábot, hosszú folyó szöveget, vagy bonyolult infografikákat. Az önéletrajz formázása legyen letisztult, egységes és annak is kedvezzen, aki nem akar minden szót végigolvasni, hanem csak a kulcsszavakat keresi (szkenneli a szöveget).   

Az is újdonság, hogy az önéletrajz elejére már nem kell „karriercél”-t vagy „célkitűzésem”-et írni. Erről majd az állásinterjún lehet beszélgetni, ha megkérdezik. Ez a rész azért is kopott ki, mert a legtöbben valamilyen sablon szöveget írtak ide, amivel a felvételiztetők nem igazán tudtak mit kezdeni. Karriercél helyett érdemes egy rövid címsort betenni, amiben a szakmai profilunkat adjuk meg, nagyon röviden, az erősségeinket a megpályázott állás fényében kiemelve.

Profession.hu: Mi a helyzet a fényképpel?

Timár Krisztina: A fénykép továbbra is fontos elem, a legtöbb helyen fényképes önéletrajzot kérnek. Ha több éve frissítettük az önéletrajzunkat, akkor a fényképet aktualizálni kell. Megkérhetjük egy családtagunkat vagy barátunkat is, hogy fotózzon le minket, de ha igazán jó benyomást akarunk kelteni, érdemes egy profi fotóst igénybe venni ehhez.

Profession.hu: Az életkort és a szakmai tapasztalatokat hogyan frissítsük a régi önéletrajzban?

Timár Krisztina: Az életkorunkat vagy a születési dátumunkat nem kell beleírni az önéletrajzba. Fiatalként persze megtehetjük, ha akarjuk, de az életkor megjelölése nem az önéletrajz szerves része. A szakmai rész frissítése vonatkozzon a teljes eddigi karrierre. Tehát ne intézzük el annyival, hogy beírjuk a legutóbbi munkahelyünket, és azt mondjuk, hogy már kész is vagyunk.

Gondoljuk végig, hogy a célunkhoz képest mi az, ami a múltunkból már nem fontos, és mi az, amit esetleg részletesebben érdemes bemutatni ahhoz képest, ahogyan most van.

Profession.hu: Milyen lépéssel zárjuk a folyamatot?

Timár Krisztina: A frissítés után ellenőrizzük a helyesírást, és mutassuk meg a végeredményt valakinek, aki nem ismeri részletesen a hátterünket. Kérjük meg, hogy vessen rá egy pillantást, majd pár másodperc múlva kérdezzük meg, hogy mit értett meg. Ha el tudja mondani, hogy milyen szakmai oldalunkat akartuk megmutatni az önéletrajzban, akkor jó, ha nem, akkor még finomítsunk addig, amíg egyértelmű nem lesz.

 

Tanulmányozzuk át a szakértő tippjeit és fogadjuk meg a tanácsokat! Ne feledjük, az önéletrajz minta egy nagyon jó sorvezető: ha azt akarjuk elérni, hogy érdekesek, emlékezetesek legyünk, és behívjanak állásinterjúra, akkor ne sajnáljuk az időt az átalakításra!

Nézzük át a fentieket, és vessük bele magunkat az önéletrajz-készítő sablonok használatába!

A Profession.hu önéletrajz-készítő felülete itt található!


Készítette: Khojaste K

 A Profession.hu Facebook oldala

 A Profession.hu Instagram oldala