Futva fejlődni: túlsúlytól a hivatásig

Mai cikkünk főszereplője Ráki Tamás, aki saját bevallása szerint soha nem volt könnyűléptű, mára mégis szenvedélyévé vált a futás, sőt ennél többet is kapott tőle. Pályáját pedagógusként kezdte, majd néhány év tanítás után, anyagi okok miatt a váltás mellett döntött, és karrierjét informatikusként folytatta. Több évnyi műszakozás után elhatározta, hogy ledolgozza az ülőmunka következtében felszökött kilókat, ezért futni kezdett. Hogy mi mindent hozott életébe az a rengeteg megtett kilométer, és hogyan talált rá a fizikailag és átvitt értelemben is hosszú úton a hivatására, arról mesélt nekünk.

P: Tudatosan váltottál pályát, az új területtel együtt járó nehézségekre azonban nem mindig lehet előre felkészülni. Számodra mikor érkezett el az a pont, hogy tenned kell az egészségedért?

Tamás: Nagyjából négy éve ülhettem a számítógép előtt, amikor azt éreztem, hogy változtatnom kell. Egy globális piacon tevékenykedő cégnél dolgoztam, ahol három műszakos volt a munkarend, azért, hogy a más időzónában élő ügyfeleket is ki tudjuk szolgálni. Az életemből teljesen hiányzó rendszert és a gyakori éjszakázást már nem csak fizikailag, mentálisan sem bírtam, a bioritmusom teljesen felborult, állandóan fáradt voltam, és egyre kevésbé voltak képes a feladataimra koncentrálni.

P: Hogyan kezdted el építeni a kapcsolatodat a futással?

Tamás: Az ismerőseim már korábban is javasolták, hogy kezdjek el futni, mert jót tenne, de akkor még csak legyintettem, meg kellett érnie bennem az elhatározásnak. Azzal a szándékkal vágtam bele, hogy megszabaduljak a mozgásszegény életmód okozta túlsúlytól, ezért lementem a Margit-szigetre, gondolván, hogy majd lefutom életem első szigetkörét – de nem ment. Olyan 2,5 kilométerig nagyon jól éreztem magam, de a második felét már egyszerűen nem bírtam. Mire nehezen körbeértem, sok-sok sétát beiktatva, meg is született bennem az első cél, vagyis hogy megállás nélkül tudjam teljesíteni ezt a távot. Apró lépésekkel haladtam, hatalmas adag türelemre volt szükségem, de aztán sikerült, és az az érzés, az az első sikerélmény máig élénken él bennem.

P: Nem is álltál meg itt. Mennyi idő alatt jutottál el a korábban álomnak gondolt maratonig?

Tamás: Miután megvolt az első 5 kilométerem, 2016 ősszén már jelentkeztem is két szervezett futásra, ugyanilyen távokon, amit ki is pipáltam, majd úgy hittem, hogy télen, ha 10 fok alá süllyed a hőmérséklet, már nem fogok kimenni, és szüneteltetem majd a futást, de nem így lett, végigfutottam az egész telet is. Januárban egy ismerősöm javaslatára vállalkoztam az első 10 kilométeres versenyemre. Célba érés után egyszerűen megállíthatatlan lettem, és már a 21 kilométer lebegett a szemem előtt, kereken három hónapom volt felkészülni a közelgő Vivicitára. Az újabb eredményen felbuzdulva úgy éreztem, hogy a maraton is sikerülne, ezért a legnagyobb kánikulában kezdtem el a felkészülést, majd álltam rajthoz és lettem maratonista 2017 szeptemberében.

P: Rendkívüli elszántsággal és erőbedobással haladtál a vágyott célig. Mit adott neked a maraton lefutása?

Tamás: A felkészülést, és főleg a 20 kilométer feletti távok futását óriási belső utazásnak éltem meg. Mindig egyedül futok, és amikor jó néhány órára össze vagyok zárva magammal, akkor egyetlen fejemben felbukkanó kérdés elől sem térhetek ki, ami nagyon mély önismereti tudást és számtalan felismerést hozott számomra. Amikor például átfutottam Budakalászra, és tudtam, hogy onnan még haza is kell futnom, mert ez még csak a fél táv, akkor nem volt opció, hogy majd felszállok a tömegközlekedésre, egy-egy mélypont ellenére is tudtam, hogy folytatnom kell, hogy folytatni akarom.

P: Milyen hatással volt az életed egészére és a munkádra a mozgás?

Tamás: A türelmem hihetetlenül sokat fejlődött, ahogy a kitartásom is. Emellett sokkal élénkebbnek érzem magam, jobban tudok koncentrálni, önállóbb, határozottabb vagyok és a problémamegoldó képességem is látványosan javult. A hosszútávfutások is megoldandó feladatok, és mivel ezeket is magabiztosan teljesítem, ezt a tapasztalatot, önbizalmat a munkámba is át tudom ültetni. Ezeket a változásokat a környezetem, a felettesem is észrevette, és elkezdett olyan projektekkel megbízni, amelyekkel korábban nem, ami egy igazán jó visszacsatolás.

P: Egy következő, nagy lépésként munkahelyet is váltottál.

Tamás: Igen. Egy januári napon, amikor megkaptam a következi heti beosztásomat, amiben négy éjszaka is szerepelt, tudatosult bennem, hogy ezt nem akarom tovább csinálni. A közvetlen felettesem maximálisan megértette a döntésemet, és támogatott is. Mivel házon belül nem volt lehetőség más munkakörbe kerülni, ezért a váltás lett a megoldás számomra: most már hétfőtől péntekig, irodai munkaidőben dolgozom, ami egy egészen más minőség.

P: Ekkoriban szivárgott be a coaching az életedbe?

Tamás: Az igazat megvallva, az emberi kapcsolatok, azok sokfélesége azóta hiányzott, hogy elhagytam a tanári pályát. Ehhez hozzájött a saját utam is, ugyanis amikor elkezdtem a futást, blogot indítottam, ott osztottam meg a tapasztalataimat, az élményeimet, a fejlődésemet, egészen a maratonig, viszont miután elértem ezt a célom, nem tudtam, miről is írjak, de nem akartam annyiban sem hagyni a dolgot. Aztán részt vettem egy kezdő vállalkozóknak szóló konferencián, ahol a coaching és az engem régóta érdeklő önismeret jött velem szembe. Jelentkeztem egy ott meghirdetett fél éves, vállalkozás indítását segítő mentorprogramra, ahova fel is vettek, majd pedig elvégeztem a coach-képzést, ma pedig a főállásom és a futás mellett már ezzel is foglalkozom. Számomra a coaching egy hatékony eszköz ahhoz, hogy másokat is támogathassak az enyémhez hasonló változásokban, az esetleges blokkok oldásában, amihez az én fejlődésem remek muníció.

P: Az életmód-coaching lett a te speciális területed. Mit takar ez?

Tamás: A saját bőrömön is tapasztaltam, de ezt látom a körülöttem élőkön is, hogy az életmódváltáshoz gyakran egyáltalán nem elegendő egy étrend és egy edzésterv, a hosszútávú eredményekhez mentális, lelki támogatásra is szükség lehet. Én ezt a fontos mozaikdarabot tudom a hozzátenni a folyamathoz.

P: A futás szó szerint megváltoztatta az életedet. Mit tanácsolnál azoknak, akik most vannak hasonló helyzetben, mint te akkor, amikor először vetted fel a futócipőt, de még hiányzik számukra a kezdő lökés?

Tamás: Legyenek fontosak saját maguknak, mert ténylegesen igaz a mondás, miszerint ép testben, ép lélek. Szedjék össze a bátorságukat, és kezdjenek el mozogni, mert, ahogy az én példám mutatja, soha nem tudhatják, mi mindennel gazdagodhatnak általa!

Fogadjuk meg Tamás tanácsát, és helyezzük önmagunkat a prioritási listánk élére. Ha úgy érezzük, teljesen be vagyunk táblázva, és egy húsz perces kocogásra sem tudunk időt szakítani, akkor különösen nagy szükségünk van a változásra. Amennyiben a megszámlálhatatlanul sok munkahelyi teendőnk és a nyomasztó határidők miatt billentünk ki az egyensúlyból, ne riadjunk vissza a váltástól! Több ezer lehetőség vár ránk, csak azt kell letisztáznunk magunkban, mi is a fontos számunkra.

Készítette:Istók Nikoletta

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala

Címkék: munka, mozgás, egyensúly, fejlődés, hivatás