Digitális börtön? Van kiút!

Az okostelefon tagadhatatlan áldás a mindennapjainkban: lehetővé teszi, hogy bármikor, bárkivel kapcsolatba léphessünk, országhatárokat, sőt akár kontinenseket is átívelve. Megkönnyíti a munkánkat, felgyorsítja az információáramlást, és számtalan olyan kényelmi faktort testesít meg, amelyek nélkül szinte már elképzelhetetlen lenne az életünk. Az éremnek azonban van egy másik oldala is, ugyanis a túlzott online jelenlét, a céltalan telefonnyomkodás rendkívül sok időnket felemészti, nem is beszélve a mentális következményekről. A sokakat érintő témáról Geszvein Erika tanácsadó szakpszichológussal beszélgettünk.

Függünk tőle

Gyakran halljuk, hogy az idő pénz, azonban ez az állítás nem igaz. Az időnk sokkal fontosabb, mert bár a pénzünk mennyiségét növelhetjük, az időnk véges és napról napra fogy. Ennek tükrében pedig egyáltalán nem mindegy, mivel töltjük. „Egy hazai felmérés szerint nagyjából három-négy órát fordítunk a telefonunk nyomkodására naponta. A képernyőidőnket egy applikáció segítségével mi is megmérhetjük, ahogy azt is, naponta hányszor vesszük kezünkbe az eszközt, és pontosan mire használjuk. Valószínűleg az idő egy részét hasznos tevékenységekre fordítjuk, telefonálunk, e-mailt írunk, programot szervezünk, azonban egy másik része teljesen feleslegesen telik el” – osztja meg Geszvein Erika.

A válasz, hogy miért is ápolunk ilyen szoros kapcsolatot a digitális technológiával agyunk ingerfüggő tulajdonságában keresendő. „Evolúciós okból agyunk folyamatosan az új és változatos ingereket keresi, ami valaha a túlélésünket szolgálta, ma pedig pontosan ezt kapjuk meg a mobilunk által, amikor az éberségünk csökkeni kezd. Míg korábban ilyenkor elővettünk egy könyvet, elmentünk sétálni vagy beszélgetést kezdeményeztünk valakivel, ma gyakran ezen az egyetlen módon tápláljuk agyunk ingerfüggőségét – és ezáltal ténylegesen függővé válunk. Ráadásul egyre több és több virtuális ingerre van szükségünk, ugyanazért a hatásért. De a probléma nem csak ebben áll! Sokszor ugyanis nem tudatosan keressük a stresszlevezetést, nem is tudjuk, valójában mire lenne szükségünk, csupán érzékeljük az ingeréhséget, és anélkül, hogy beazonosítanánk, hogy ez mondjuk éhség, szomjúság, szeretetigény, félelem, magány, automatikusan nyúlunk a telefonunkért, majd akár több óra elteltével arra eszmélünk, hogy még feszültebbek, üresebbek vagyunk, mint korábban voltunk” – figyelmeztet a szakember.  

Megfizetjük az árát

Az állandó online jelenlét sokkal több negatív hatással jár tehát, mint azt elsőre gondolnánk, sőt az is lehet, hogy már testközelből ismerjük a nem kívánt következményeket. „Mivel a napunk szinte minden üres percét információfogadással töltjük, nem hagyunk időt arra, hogy lecsengjenek bennünk a nap eseményeivel kapcsolatos érzések, vagyis nem végezzük el azt a belső munkát, ami szükséges lenne, hogy feldolgozzuk mindazt, ami a munkahelyünkön vagy a magánéletünkben történik velünk. Amikor újra és újra megnyitjuk a telefonunk képernyőjét és befogadó állapotba hozzuk magunkat, az olyan, mintha egy képre újabb és újabb rétegeket festenénk, anélkül, hogy hagynánk megszáradni az előző rétegeket. A nap végén egy maszat lesz az egészből, ami lefordítva azt jelenti, hogy túlingereljük az agyunkat, kimerítve annak minden kapacitását – nem véletlenül érezzük magunkat olyan fáradtnak estére” – avat be interjúalanyunk.

Ahhoz, hogy felmérhessük, milyen viszonyban is állunk az okoseszközeinkkel, néhány napig próbáljunk ki egy egyszerű gyakorlatot: ragasszunk egy post-itet a telefonunkra „miért?” kérdéssel, majd minden alkalommal, amikor kézbe vesszük, válaszoljuk meg magunknak. Ha az esetek nagy részében van válaszunk a kérdésre, mert például meg kell írnunk egy e-mailt, fel kell hívnunk egy ügyfelet, vagy épp szeretnénk tudni, mikor jön a busz, pontosan arra használjuk a mobilunkat, amire való. Ha azonban konkrét cél nélkül kezdjük nyomkodni a készüléket, csupán arra vagyunk kíváncsiak, hogy mi zajlik épp a facebookon, valószínűleg már függők vagyunk. „Minél inkább azt érezzük, hogy a valóság impulzusai nem elegendőek számunkra, például hiába egy jó hangulatú baráti összejövetel, a telefonunktól nem tudunk elszakadni, annál valószínűbb, hogy az agyunk egy droghasználó agyával hasonlatosan működik, azaz mind több és több ingerre, illetve ezáltal dopaminra van szükségünk ahhoz, hogy úgy érezzük, élünk” – emel ki egy elgondolkodtató pontot Erika.

Erre van a kijárat

Ha magunkra ismertünk, esetleg munka közben is folyamatosan a telefonunkat figyeljük, és nem tudunk kilépni a bűvös online világból, itt az ideje, hogy változtassunk! „Fontos tudnunk, hogy minden szokás és a vele járó jutalom egy jel, illetve az általa beindított rutin eredményeként jön létre. Először tehát fel kell ismernünk, szokásunk azon részét, amely totális automatizmus, majd pedig meg kell fejtenünk azt a jelet, amire a robotpilóta üzemmódunk bekapcsol. Csípjük el azt a gondolatot, érzést és testi érzetet, amelynek hatására azonnal a telefonunkért nyúlunk: ez lehet például a szándék, hogy lefoglaljuk magunkat a várakozás tíz percében, az unatkozás érzése és valamiféle belső feszültség gyomortájékon. Ha már látjuk az összefüggést, ki tudjuk cserélni a telefonos rutint valami másra, megtörve ezzel a szokás ördögi körét” – tudjuk meg a pszichológustól.

Ez azonban még nem minden, ahhoz ugyanis, hogy a változás tartós legyen, a jutalomról is gondoskodnunk kell a szakember szerint. „Amikor unalomból kezdjük böngészi a közösségi oldalakat, vagy azért nézegetjük ismerőseink profilját, mert magányosnak érezzük magunkat, olyan cselekvést kell találnunk a telefonozás helyett, amely ugyanúgy vagy még erősebben megadja számunkra a jutalmat, vagyis a másokkal való kapcsolódás élményét. Például felhívhatjuk néhány percre egy rég látott ismerősünket, vagy átkopoghatunk a szomszéd irodába, hogy váltsunk pár szót valamely kollégánkkal” – sorolja a példákat interjúalanyunk.

Van mit tenni

Számos módon hozzájárulhatunk rossz szokásunk felszámolásához, a kulcs az éberségünk és a tudatosságunk. „A legjobb, ha kizárjuk az ingert, és munka közben, vagy hazaérkezve nem hagyjuk szem előtt a mobilunkat, de beállíthatunk zavarmentes időszakokat, és kikapcsolhatjuk az értesítéseket is. Az is jó megoldás, ha valamely almappába rejtjük a kísértést jelentő applikációkat, így törve meg az automata mozdulatsort” – tanácsolja a pszichológus.

Akinek a fentiek nem jelentenek kellő visszatartó erőt, annak érdemes megragadnia magában azokat a rossz érzéseket, amelyek a céltalan telefonnyomkodás után jelentkeznek. „Tegyük mérlegre, mit csináltunk volna szívesen abban az akár egy-két órában, amíg csak görgettük a közösségi oldalakat, képeket vagy videókat néztünk. Fogalmazzuk meg magunknak, hogy legközelebb a telefon helyett inkább tornázunk kicsit, olvasunk pár oldalt az aktuális kedvenc könyvünkből vagy relaxálunk, és vizualizáljuk is magunkban ezt a helyzetet. Persze egyáltalán nem könnyű mindig jól választanunk, azonban, ha előre és csak egyszer eldöntjük, mit fogunk tenni, máris megkönnyítjük a dolgunkat. Ha biztosra mennénk, töröljük le az ominózus alkalmazásokat, és ezzel párhuzamosan hozzuk be a kijelölt új rutint az életünkbe: meg fogunk lepődni, de egy hét alatt képesek leszünk átállni, és egyszerűen megszűnik az égető vágyunk a mobilunk iránt” – ad megnyugtató zárást a témában Erika.

Próbáljuk ki az önsegítő technikákat, és akkor se csüggedjünk, ha elsőre nem sikerül maradéktalanul ellenállnunk az online világnak. Eddzük minden nap az akaraterőnket, akárcsak más izmainkkal tesszük, és a jóleső végeredmény sem fog elmaradni! Ha pedig úgy érezzük, azért forgatjuk állandóan a telefonunkat, mert a munkánk már nem okoz örömet számunkra, keressünk új kihívásokat! Megoldás mindig van, csak kezünkbe kell vennünk az irányítást.

Készítette: Istók Nikoletta

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala

Címkék: munka, unalom, mobiltelefon, függőség, megoldás