Hátrányt jelenthet álláskereséskor az néhány év kiesés a munkából, amit valaki gyeden vagy gyesen töltött. Azoknak a kismamáknak is nehéz, akiknek van hová visszamenni dolgozni, ám azoknak még nehezebb, akik kisgyermek mellett próbálnak új állást keresni. Bár törvény védi a terhes és a kisgyerekes nők munkahelyét, mégsem ritka, hogy a gyes vagy gyed ideje alatt megszűnik valakinek a pozíciója. És ekkor új állás után kell nézniük.

7 tipp álláskereső kismamáknak

1. Járjunk nyitott szemmel, bárhol szembejöhet egy munka!

Előfordulhat, hogy a régi munkatársak közül valaki tud egy jó munkát, de akár a játszótéren is megtalálhat minket egy ajánlat.

Emese grafikusként dolgozott, mielőtt megszületett a kislánya. A nő az óvodában összebarátkozott egy másik anyukával, aki épp akkor indította be a kézműves termékeket árusító boltját, és szüksége volt valakire, aki megcsinálja a webáruházat. Amikor beszélgetés közben ezt megemlítette neki, Emese lecsapott a munkára. Ez ugyan csak egy egyszeri megbízás volt, ám referenciaként fel tudta mutatni az álláskeresés során.

KISMAMÁK ILYEN MUNKALEHETŐSÉGEK KÖZÜL VÁLOGATHATNAK.

2. Tanuljunk valamit a gyed, gyes alatt!

Ha még van néhány hónap addig, hogy visszatérjünk a munka világába, érdemes tanulni valami újat, frissíteni a már meglévő szaktudásunkat. Az OKJ-képzések előnye, hogy rugalmas időbeosztásban elvégezhetők, így akár már gyes vagy gyed ideje alatt is el lehet őket kezdeni, a viszonylag rövid képzési időnek köszönhetően pedig gyorsan megszerezhetőek a gyakorlatorientált szakképesítések.

Az OKJ-s képzések toplistájának első három helyén a társadalombiztosítási ügyintéző, a vállalkozási mérlegképes könyvelő és a bérügyintéző áll, népszerű továbbá a kínálatban szereplő pénzügyi-számviteli ügyintéző, a pénztárkezelő és valutapénztáros, valamint a magasabb szintű adótanácsadó képzés is - derül ki a Perfekt Zrt. lapunknak eljuttatott közleményéből. A képzéseiken kiemelkedő a kisgyermekes anyukák száma - tette hozzá a felnőttoktatási intézmény.

Nemcsak szakmát tanulhatunk, hanem egyetemre vagy főiskolára is jelentkezhetünk. Az alapképzések 3 évesek, a felsőfokú szakképzések pedig 2 év alatt elvégezhetők. Ha valakinek már van diplomája, akár egy kétéves mesterképzést is választhat. A szakok listáját és további információkat a Felvi.hu oldalán találjuk. 

Adél még várandós volt a lányával, amikor eldöntötte, hogy jelentkezik a felsőoktatásba. Érettségi után nem tanult tovább, eladóként dolgozott. A több műszakos munka mellett nem volt ideje tanulni. Vegyész szakra vették fel, állami ösztöndíjas képzésre. Mivel levelezőn végezte a képzést, csak szombatonként kellett részt vennie az órákon, ilyenkor a férje vigyázott a babára, és a vizsgaidőszakban volt nagyon nehéz összeegyeztetni a családot és a tanulást. Mire lejárt a gyes is, a kezében egy diplomával kereshetett új állást. Most egy gyógyszergyárban dolgozik.

3. Olyan képességeink fejlődtek, amelyek előnyösek az álláskeresés során

Az álláskereséskor bátran hivatkozzunk azokra a készségeinkre, amelyek azáltal alakultak ki, fejlődtek tökélyre, hogy szülők lettünk: ilyen például a gyors reakciókészség, a konfliktuskezelés, az időmenedzsment, a felelősségtudat, a multitasking, a szervezés vagy a logisztika.

Egy kismama kevésbé rugalmas, egy cég viszont általában olyan embereket szeretne felvenni, akik bármikor rendelkezésre állnak. Érdemes tudatosítani a HR-esben, hogy például egy betegség esetén is vannak nagymamák, nagynénik, akikre hagyhatjuk a gyereket.

Álláskeresés kisgyerekkel? Lehetséges!

4. Hívjuk fel a munkaadó figyelmét a járulékkedvezményre!

Komoly járulékkedvezményeket kaphatnak a munkaadók, ha gyes, gyed után munkát vállaló személyt vesznek fel. Az álláskereső kismamák ismerjék meg munkahelyvédelmi akció részleteit, és ha szóba kerül, az állásinterjún felhívhatják az interjúztató figyelmét arra is, hogy ha őt alkalmazzák, akkor pénzt spórolhat a cég!

A gyesről, gyedtől visszatérő kisgyermekes munkavállalók után a foglalkoztatás első 2 évében a munkáltatói teher 28,5 százalék helyett 0 százalék, a harmadik évben pedig 14 százalék. Így tehát a támogatás az első két évben havi 28 500 forint a 100 ezer forintos (vagy azt meghaladó) bérű alkalmazottak után, a harmadik évben pedig havi 14 500 forint. (Részletek.)

5. Keressünk részmunkaidős állást, távmunkát!

Keressünk részmunkaidős állást, ilyet találhatunk a Profession.hu-n is. A 4 vagy 6 órás munkavállalás esetén a gyes összege sem vész el. (A gyedet viszont nem kaphatja az a kismama, aki dolgozik.) A távmunka is megoldást jelenthet, ezeket az ajánlatokat itt találja.

A gyermek 3 éves koráig a szülő azt is kérheti, hogy a munkáltató őt az eredeti munkaideje akár felének megfelelő részmunkaidőben foglalkoztassa. A munkáltató a munkavállaló kérését semmilyen indokkal nem utasíthatja vissza, amíg az a munkaidő felezésére irányul a gyermek hároméves koráig. A részmunkaidőre áttérést a munkavállaló nemcsak a szerződése szerinti munkakörére kérheti, hanem a felajánlott új munkakörben is.

A PROFESSION.HU-N ILYEN RÉSZMUNKAIDŐS ÁLLÁSOKAT TALÁLUNK.

A gyed extra bevezetése óta már nem kell választani a gyed és a munkahely között: a gyermek egyéves kora után nem kizáró ok a gyed vagy a gyes folyósítására, ha a jogosult szülő díjazás ellenében munkát végez. A gyed idejére igényelt fizetés nélküli szabadság után a munkáltató köteles az eredeti munkaszerződése szerint - azonos munkakörben, munkahelyen - továbbfoglalkoztatni a munkavállalót, aki a visszatérési szándékát 30 nappal korábban köteles bejelenteni.

6. Ne azt hangsúlyozzuk, hogy gyerekünk van!

Ha egy kisgyermekes nő állásinterjúra megy, nagyon fontos, hogy ne mint "anyuka" jelenjen meg. Viselkedjen úgy, mint egy potenciális alkalmazott: magabiztosan, határozottan beszéljen. Ez sokszor elég nehéz, ugyanis a gyermekkel töltött időszak alatt sokan elszigetelődnek, elszoknak a felnőttek társaságától. Más kisgyerekesekkel ugyan tartják a kapcsolatot, ám velük inkább a gyerekneveléssel kapcsolatos dolgokról beszélgetnek.

Erika gyerekei között két év a korkülönbség. Amikor a kicsi is betöltötte a 3 évet, a nő elkezdett állást keresni. Be is hívták interjúra egy szolgáltató központhoz, a beszélgetés során a HR-esre zúdította, hogy a kisebbik fia eléggé beteges, és elsorolta azt is, hogy milyen kezelést kapott a közelmúltban. A kiválasztási szakember eléggé zavarba jött, először megpróbálta más témákra terelni a beszélgetést, majd amikor ez nem sikerült, közölte Erikával, hogy erre egyáltalán nem kíváncsi. Az állásinterjún egyébként sem kérdezhetnek ilyesmit, ugyanis a Munka törvénykönyve szerint kizárólag olyan adatokról érdeklődhetnek, amelyek a munkavégzés szempontjából relevánsak (tehát a családi állapot, a vallás, az egészség, a nemi beállítottság vagy épp a politikai nézetek tabutémának számítanak). Erika rosszul szerepelt az interjún, nem jutott tovább a második körbe, hiába beszélt anyanyelvi szinten két nyelven is.

Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

7. Indítsunk vállalkozást!

Ha nem sikerül állást találni, akkor azon is érdemes elgondolkodni, hogy valamilyen vállalkozásba fogjunk. Ám nagyon fontos, hogy csak akkor vágjunk bele, ha valóban van egy jó ötletünk. Valami olyan, amin már régóta gondolkodunk, és csak időhiány miatt tolódott a megvalósítás. A vállalkozóvá váláshoz támogatást is igényelhetünk. (Részletek.)

Készítette: Durbák Ildikó

Címkék: munkahely, álláskeresés, részmunkaidő, távmunka, kismama, gyes, gyed, atipikus