Álláskeresés a pszichológus szemével

A munkaerőpiac rendkívül sokat változott az elmúlt években, az álláskeresés fogalma mégis sokak számára ugyanazt takarja, mint akár évtizedekkel ezelőtt: leginkább azzal a pánikkal átitatott kényszerhelyzettel egyenlő, amikor egy váratlan elbocsátás nyomán azonnal szükségünk van valamilyen pénzkereseti lehetőségre, mondhatni bármi megteszi alapon. A képlet több sebből is vérzik, és ez a tény nem csupán az álláskeresésünk eredményességére van komoly befolyással, de előrelátás hiányában a jövőre nézve újabb vészforgatókönyveket is kíván. Választhatunk azonban másik utat is: Limpár Imre tanácsadó szakpszichológus osztotta meg velünk követendő gondolatait.

Ahonnan indulunk

Egy új munkahely tökéletes lehetőség arra, hogy szintet lépjünk, új kihívásokat találjunk, és felfrissítsük esetleg fogyóban lévő motivációnkat, azonban akár meglepő, akár nem, ahogyan a világot szemléljük, az lecsapódik az álláskeresésben is: ha abban nőttünk fel, hogy az élet kegyetlen és küzdelmes, akkor ez a folyamat is nehéz és rögös lesz, de persze ennek ellenkezője is igaz lehet. „Ha tágabb kontextusban gondolkodunk, érdemes lehet dolgoznunk az alapmintázatainkon, mert az valamennyi életterületünkre és megküzdési stratégiáinkra is hatással van” – mutat rá egy lényeges kiindulópontra Limpár Imre.

És folytatja: „Hasonlóan lényeges kérdés a tudatosság is karrierutunkkal kapcsolatban, vagyis képesek vagyunk-e hidat képezni a jelen és a szakmai jövőnk között. Ajánlott kitágítanunk az időperspektívánkat, és nem csupán fél-egy éves távlatokra terveznünk, hanem azt is mérlegelnünk, hogy egy-egy kecsegtető állásajánlat milyen röppálya-módosítást adhat a karrierünknek. Sajnos ez a szemléletmód kevesekre jellemző, a jelen gondjai, a sárga csekkek nyomása ugyanis nagyon sok munkavállalót egészen szűk mozgástérbe korlátoz, pedig igazán sikeres az lehet, aki hosszútávban gondolkodik, illetve aki képes felelősséget is vállalni a szakmai pályafutásáért.”

Csak keresünk, vagy találunk is?

Kezdjük két árulkodó szókapcsolattal: mit is takar az állás elvesztése és az álláskeresés? A pszichológus válasza szerint ezek a terminusok rossz irányba helyezik a fókuszt. „Amikor azt mondjuk, elveszítettük a munkánkat, vagy elbocsátottak bennünket, azzal egyidejűleg a saját felelősségünket is eltoljuk magunktól a kérdéssel kapcsolatban, pedig elengedhetetlen lenne az önreflexió, hogy mi mivel járultunk hozzá ahhoz, hogy ez így történt, hiszen a leépítés csak egészen ritka esetekben száz százalékos, azaz rendszerint csak bizonyos munkavállalókat érint. Nem volt megfelelő a tudásunk, vagy a hozzáállásunk? Sokan azzal mentegetőznek, hogy ők nem álltak olyan közel a főnökhöz, mint azok, akik maradtak. Ilyenkor is érdemes a miérteket boncolgatni, és arra ránézni, hogy vajon hol hibádzott a kapcsolatrendszerünk, a másokhoz való viszonyulásunk a munkahelyünkön.”

Ami az állás keresését illeti, ez a kifejezés sem a pozitív eredményre koncentrál. „Miért nem állás-találásról beszélünk? Így a helyzet kiszolgáltatottsága kerül előtérbe, amelyben mi, az erőtlen, hatástalan munkavállalók a hatalmas és döntési joggal bíró munkáltatókkal találjuk szemben magunkat. A fejünkben domináló asszimetrikus arányok nem sok jóval kecsegtegtetnek, ezért szükséges felülírnunk ezt a szemléletet, és megfelelő pozícióba hozni magunkat! Gondoljunk partnerként a potenciális munkaadókra: 49-51 százalékos felállás lenne az egészséges, természetesen a cégek javára, hiszen mi szeretnénk náluk dolgozni, a magunk részét azonban védenünk kellene. Ez azt is jelenti, hogy ne csak az álláshirdetések között válogassunk, hanem tegyük fel magunknak a kérdést, hogy mi hol szeretnénk dolgozni, melyik cégnél, milyen munkakörben. A válaszaink függvényében már csak azokat az eszközöket kell megtalálnunk, amelyekkel hírül adhatjuk a világnak tapasztalatainkat, erőforrásainkat, elérhetőségünket, majd pedig az ún. behívási hajlandóságot kell növelnünk. Ehhez valószínűleg le kell térnünk a hagyományos utakról, és akár személyes, akár telefonos kapcsolatfelvétellel is láthatóvá tenni magunkat” – sorolja interjúalanyunk. 

Aki mer, az nyer!

Bármilyen megüresedett állásról legyen is szó, a munkáltatók mindig az alkalmas munkavállalót keresik, nem pedig a tökéletest. A szakember úgy véli, hogy bár vannak alapvető elvárások, amelyeknek a munkakör kapcsán meg kell felelnünk, ezeken túl viszont azok a pszichológiai ismérvek sorakoznak, amelyek befolyással vannak a HR-esek döntési folyamatára – és itt a kezünkbe is vehetjük az irányítást. „A hasonló a hasonlót szereti, nincs ez másképp a kiválasztás során sem. Ha sikerül valamilyen módon kapcsolódást találnunk az interjúztatóval, és a beszélgetés egy adott pontján minkettőnkben tudatosul, hogy hasonlóak vagyunk, akkor kialakul egy alapszimpátia köztünk, amivel máris előnybe kerülhetünk a többi pályázóval szemben. Amikor ugyanis az illetékes HR-es választás elé kerül, borítékolhatóan az ismerős, a szimpatikus mellett fog voksolni. Érdemes tehát utánajárnunk, kivel fogunk beszélgetni, majd végezzünk célszemély-elemzést: a közösségi oldalakon rengeteg információt megtudhatunk bárkiről, használjuk jól ezeket. Akár már a CV-nkben, vagy az interjú során megemlíthetjük a közös hobbit, háziállatot, úticélt, vagy akár a kedvenc italunkat is, a hatás nem fog elmaradni.”

Az is megeshet, hogy nem mi vagyunk a legalkalmasabbak, még csak nem is a legszimpatikusabbak, viszont rendelkezünk egy olyan bónusz tudással, amivel a többiek nem. „Ha van valamilyen ritka szakmai specializációnk, vagy ténylegesen vonzó kapcsolat tőkével rendelkezünk, amit jól be is tudunk csomagolni, az igazi csali, amire rá fognak harapni. Például adott egy sales gyakornoki pozíció, ahol ugyan nem elvárás, még csak előnyként sem szerepel a photoshop használat, amivel mi szabadidőnkben foglalkozunk, de felismerjük, hogy ez komoly értékkel bírhat, és jó helyen fel is tüntetjük ezt az önéletrajzunkban, majd bedobjuk a személyes bemutatkozáskor is – ezzel máris mi lehetünk a befutók, hiszen a cég is nyer, mi pedig változatosabb feladatokkal számolhatunk” – osztja meg Imre.

Interjúalanyunk egy gyakori hibára is felhívja a figyelmet, miszerint a pályázók nem tudják megfelelően menedzselni, eladni a saját tudásukat, képességeiket, vagyis meg sem mutatják a munkáltatónak, milyen értékesek. „Sokan egyszerűen unják a saját szövegüket, és úgy érzik, az ő életükben nincs semmi unikális, viszont ilyen hozzáállással senki ne várja, hogy meggyőző lesz egy HR-es számára. Az önmagunkba vetett hit tehát elengedhetetlen, de ami még ennél is fontosabb, hogy ki tudunk-e tűnni a munkaerőpiaci zajból. A kulcs a megjegyezhetőség, amihez remek gyakorlat, ha azzal a szándékkal mutatkozunk be, hogy egy hónap múlva is emlékezzenek ránk. Ehhez nem biztos, hogy a szakmaiságunkat kell kidomborítanunk, lehet, hogy épp amiatt választanak minket, mert intelligens humorunkkal jól beleillünk a csapatba. Legyünk bátrak, és ahelyett, hogy mindenkinek meg akarnánk felelni, vállaljunk be egy esetleges megosztó tartalmat is, hiszen kockázat nélkül valódi győzelem sincs.”

Ahogy a fentiekből kiderül, ha a karrierünkről van szó, számtalan aspektus adódhat, amiről érdemes lehet beszélgetnünk egy segítő szakemberrel. Szánjunk időt és energiát az előttünk álló következő lépés megtervezésére, majd vágjunk felkészülten a megvalósításba. Legyünk aktívak, személyes preferenciáink mentén aknázzuk ki a kínálkozó lehetőségeket, és váljunk láthatóvá a munkáltatók számára is. Az álomállásunk valósággá válhat, ha ténylegesen teszünk érte.

Készítette: Istók Nikoletta

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala

Címkék: álláskeresés, önéletrajz, állásinterjú, tudatosság, bátorság