Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Pályamódosítás

A munkavállalók körében kifejezetten igény van rá, hogy a cégek elköteleződést mutassanak az önkéntesség vagy a jótékonykodás irányba – ez látszik a Profession.hu friss kutatásának adataiból. Az is kiderül, hogy az igazgatók és a felsővezetők távolról sem kőszívűek.

A magyar munkavállalók döntő része számára lényeges kérdés, hogy vállalata nyitott legyen a segítő tevékenységek, a társadalmilag nehéz helyzetbe került emberek felé. A Profession.hu friss, 1000 fő megkérdezésével készített, reprezentatív internetes kutatásból az derül ki, hogy a megkérdezettek több mint kétharmada (69 %) igényli a cégétől az önkéntesség támogatását, és/vagy a jótékonykodást.

A cégvezetők szíve egyáltalán nincs kőből

A válaszadók egy része ennél sokkal tovább megy, hiszen 14 százalékuk kifejtette, hogy rendszeresen szervez ilyen akciókat, míg mintegy negyed részük (24 %) egy-egy alkalommal vesz részt ilyen program indításában. A többség azért a csatlakozással is beéri – a válaszadók 62 százaléka úgy reagált, hogy a szervezési munkákban nem vállalnak szerepet. Ide vonatkozóan az figyelemre méltó, hogy akik munkahelyen kívül is önkénteskednek, azok felénél a munkáltató támogatja ezt a tevékenységet, és az ledolgozott napnak minősül.

Az alkalmazottak körében erős elhivatottságra utal, hogy a megkérdezett munkavállalók csaknem negyede (24%) saját szervezésben, munkahelyén kívül is végez önkéntes munkát. Megdőlni látszik viszont az a sokszor általánosságban hangoztatott vélemény, amely szerint a cégvezetők kőszívűek lennének. A felsővezetők, s igazgatók esetében ugyanis ez az arány 49%.

Rászoruló gyermeket, időseket, nonprofit sporteseményeket támogatnak

A válaszokból kiderül, hogy a cégek negyede rászoruló gyermekeket, illetve időseket támogat, egyötödük civil szervezeteket, míg 14 százalékuk nonprofit sporteseményeket szponzorál. A munkavállalók körében tapasztalható markáns segítő szándék és részükről a vállalatoktól elvárt érzékenység árnyékában feltűnőnek mondható, hogy a cégek csaknem harmada (31%) egyáltalán nem szokott jótékonykodni, vagy szervezetek esetleg események mellé állni.

Az önkéntességnek olyan előnyei is vannak, amire sokan első hallásra nem gondolnak. A Profession.hu korábbi felmérései arra mutattak rá, hogy az ilyen programokban való aktív szerepvállalás – különösen, ha az külföldön, a résztvevő számára idegen területen zajlik – nagyon komoly önismereti folyamat is lehet.

A magyar munkavállalók szeretik, ha munkahelyük jótékonykodik

A jótékonyság a munkakeresésnél is hasznos

A segítő tevékenységnek, önkéntességnek a munkakeresésben is szerep juthat, az önéletrajzban erről szereplő sorok nagyon sokat jelenthetnek. „Amikor egy pályázatban meglátom, hogy a jelentkező önkéntes munkát végzett, az mindig felkelti az érdeklődésemet. Jellemzően azonban csak a személyes bemutatkozáskor derül ki, mi is volt a motivációja, hogy egy ilyen kezdeményezésben részt vegyen. Ahogy az illető a tapasztalatairól beszél, azonnal átüt, hogy pusztán divatból állt-e önkéntesnek vagy valódi elhivatottság áll a háttérben. Ez utóbbi számomra okot ad a feltételezésre, hogy ha valaki igazán hisz valamiben, hajlandó is tenni érte, akár erején felül is” – mondja Ligeti Kata HR szakértő.

Az állásinterjún az önkéntes tevékenység megemlítése a pályakezdők számára egyébként olyan lehetőséget hordozhat magában, ami segítheti őket a munka elnyerésében. Esetükben ugyanis nehéz releváns szakmai példákat felsorakoztatniuk, az önkéntesség viszont valós életszagú tapasztalatokat jelent.

Készítette: Profession.hu

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala